A vereségek ellenére látható a fejlődés
2021. október. 29. 13:10
Az OSB U17 leánycsapatainak az első fordulója került megrendezésre a Dunaújvárosi Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola tornatermében.
A fordulóra a DSE csapatán kívül az Vasas SC B, valamint a Nyugat Balatoni RSE csapatai érkeztek. A dunaújvárosi lányoknak ismét nehéz dolguk volt, hiszen a Vasas az élmezőnyben tartózkodik, nagyon komoly játékerőt képviselve, míg a NYBRSE sem a leggyengébb összeállításával érkezett.
Eredmények:
DSE – Vasas 0:3
DSE – NYBRSE 0:3
Az edző, Gelencsér Balázs értékelte a tornát: A Vasas az élmezőnyben, míg a NYBRSE a középmezőnyben tartózkodik. Ettől függetlenül a lányok beleálltak a helyzetbe. A Vasas ellen majdnem sikerült szettet rabolnunk. Megleptük a fővárosi csapatot a kemény nyitásainkkal, azonban a szett végére kiütközött a tudásbeli különbség. A balatoni gárda játéka jobban feküdt nekünk. Az öltözőben megbeszélt taktika szerint kezdtük a mérkőzést. Kemény blokkokkal, támadásokkal, nyitásokkal feleltünk a balatoni gárda minden megmozdulására. Azonban itt is a szett végére elfáradtunk fejben. Szettlabdáról fordított az ellenfél. A többi szettben csak árnyéka voltunk az első szettbeli önmagunknak. Megérdemelten nyert az ellenfél. Jó úton haladunk, most nyerni is meg kell tanulnunk. Ez a következő nagy feladat amivel meg kell küzdenünk.
Csapattagok: Szalai Lili, Tóth Hajnalka, Plósz Regina, Takács Regina, Csizmadia Maja, Gurics Anna, Takács Nikolett, Végh Dóra, Zebkov Polina, Szilágyi Ágnes, Pász Rebeka,
Vissza