13-a péntek: indul az U17-es I. osztályú döntő!
2022. május. 12. 19:05
A DSE Röplabda Akadémia U17-es I. osztályban szereplő fiú csapata Kecskeméten lép pályára a bajnokság döntőjében.
Kiválóan szerepelt az U17-es fiú csapatunk a bajnokság eddigi alap, majd középszakaszában, hiszen az eddig lejátszott mérkőzések majdnem száz százalékát megnyerte. A majdnem csupán egyetlen vereség miatt mondható, melyet attól a Kaposvártól szenvedett el, aki ellen13-án pénteken 10 órakor kezdi el a bajnoki finálé három napját. A csapat vezetőedzőjét és játékosait kérdeztük arról, hogy milyen érzésekkel, céllal vágnak neki a finálénak.
Tomanóczy Tibor vezetőedző: A tervezett munkát elvégeztük, de arra vasárnap kapjuk meg a választ, hogy ez mire volt elég. Nagyon kemény lesz a hétvége, hiszen – mivel csupán egy vereségünk volt összesen eddig– mindenki minket akar majd megverni. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha mentálisan bírjuk majd a három napot. Nagy izgalommal várom a mérkőzéseket, hiszen a célunk az éremszerzés, de az eddig mutatott játék alapján akár a legfényesebb érmet is képesek vagyunk hazahozni.
Tóth Kristóf: Voltak ugyan hullámvölgyeink, de a hétvégére minden rendben lesz. A társaság ismét olyan munkát végzett el, mellyel visszatértünk a régi kerékvágásba. Voltak sérültjeink, betegeink, de bízom abban, hogy a döntőre mindenki teljesen felépül, és már az első meccsen ütőképesek leszünk. A következő három napra az évközben elvégzett munkamennyiséggel, a napi két edzéssel felkészültünk, így a terheléssel nem lesz gondunk. A legfőbb cél természetesen a legfényesebb érem megszerzése, mely küzdelemben a legnagyobb vetélytárs a Kecskemét és a Kaposvár lehet.
Pintér Barnabás: Az idei szezonban az országban lévő csapatok közül a napi két edzésnek köszönhetően mi tettük bele a legtöbb munkát. Abban az esetben, ha a csapattársaim közül mindenki becsülettel végezte el a kiírt feladatait, akkor a döntőn nem lehet gondunk. Azt azonban tudjuk, hogy a legnagyobb kihívás a bajnoki finálé három napja, amely még előttünk áll. Biztosan számít mindannyiunknak, hogy az edzőnk Tomanóczy Tibor, akinek az utasításait mindenkinek be kell tartania. Hatalmas a tapasztalata, sok döntőn segítette már csapatainkat, így pontosan tudja, hogy mikor mit kell csinálnunk. Az a korosztály vagyunk, akiknek fontos, hogy most megmutassuk, mire vagyunk képesek, hiszen közülünk többen is be akarjuk bizonyítani, hogy képesek leszünk bekerülni a felnőtt együttesbe. Ezért pedig most is mindent meg fogunk tenni. A cél egyértelműen az aranyérem megszerzése.
Tömöri László: Sem bennem, sem a csapatban nem érzek túlzott izgalmat a döntő miatt, hiszen maximálisan felkészültünk. Személy szerint nagyon várom már, hogy elkezdődjön a finálé. Csapatunk legnagyobb erőssége, hogy taktikusak vagyunk, és ki tudjuk segíteni egymást. Ami egy kicsit hátráltatta a heti munkát az az volt, hogy nem mindenki tudott részt venni az edzésmunkában, abban azonban biztos vagyok, hogy össze fogunk állni. Véleményem szerint a Szolnok és a Kecskemét lesznek a legnagyobb riválisaink. Célom, célunk egyértelműen az első hely megszerzése.
Béres Mátyás: Mentálisan és fizikálisan is készen állok a döntőre. Már nem izgulok, hiszen a cél egyértelműen az, hogy az alapszakasz és a középszakasz után magabiztosan nyerjük meg a finálét. Úgy érzem, kötelező a győzelem megszerzése. Attól sincs bennem különösebb izgalom, sőt, inkább erősebbé tesz, hogy tudom azt, hogy mindenki a mi skalpunkra pályázik. Úgy gondolom, hogy szettről szettre jobbak leszünk, és minél jobban belelendülünk, annál megállíthatatlanabbak leszünk. A három nap nagyon hosszú, így csak akkor lehetünk sikeresek, ha mindenben betartjuk vezetőedzőnk utasításait. Ez a pihenőidőre és a szabadidőre is vonatkozik. Nem ez a csínytevések elkövetésének ideje. Kipihenten kell kezdenünk minden mérkőzést, hiszen ezért a döntőért dolgoztunk rengeteget az év folyamán.
Gőczi Dániel: Jól összeszoktunk az edzések alatt, de abban biztos vagyok, hogy mindenkiben van egy kis izgalom. Nagyon várjuk a döntőt. Számomra feltétlen előnyt jelent, hogy az Extraligában szereplő csapatban is számítottak rám, a felnőttekkel együtt készülhettem, így tőlük rengeteget tanulhattam. Biztos vagyok abban, hogy lesznek olyan megoldásaim, melyeket tőlük lestem el. De persze a taktikai utasítások figyelembevételével kell ezeket a megoldásokat pontokra váltanom. A cél egyértelműen az aranyérem megszerzése, melyben a Kaposvár lehet a legnagyobb riválisunk.
Makó József: Izgulni nem izgulok, azt azonban érzem, hogy egyre jobban erősödik bennem a nyomás, nő a feszültség, hiszen ez már a döntő. A feszültség nem nyomasztó, inkább inspiráló, hiszen nagyon várom, hogy mi fog történni. Úgy érzem, hogy a heti munkám beérik, hiszen az előző héthez képest több jó megoldásom, blokkom volt. Amiben erősíteni tudom a csapatot azok a biztosítások. A csapat minden tagja tud a másikért dolgozni annak ellenére is, hogy kisebb összezördülések azért voltak. A hétvégén ilyen biztosan nem lesz, és mindenki a száz százalékot fogja teljesíteni. A cél egyértelműen a bajnokság megnyerése.
Peredi Zoltán: Hatalmas öröm számomra, hogy ott lehetek a bajnoki döntőben, hiszen Lacival együtt a második csapatból kerültem az első osztályú csapatba. Meglepetésemre a srácok nagyon nyitottak voltak felénk, gyorsan befogadtak bennünket. Igazi jó fejek voltak. Most már nagyon jól érzem magam. A döntőre technikailag teljesen felkészültünk, amire azonban oda kell figyelnünk, melyben a sportpszichológus is segít bennünket, hogy mentálisan is rendben legyünk. Az egyetlen probléma az lenne, ha túlzottan rástresszelnénk a fináléra. Valamennyi izgalom segíthet, de a túlizgulás ronthatja az esélyeinket. A cél egyértelműen a bajnoki aranyérem megszerzése. Nagyon fontos lesz az első meccs, melyet a Kaposvár ellen játsszunk, de a Kecskemét is jó csapat. Ők lehetnek a legnagyobb ellenfeleink.
Kuti Márk: A szezon nagyon jó volt, mely időszakban nagyon jó képet kaptunk saját magunkról és az ellenfeleinkről is. Miután feltérképeztük őket azt mondhatom, nem kell tartanunk senkitől. A heti edzésmunka során több dolgot is kipróbáltunk. A nyomás természetesen nagyobb rajtunk, mint a bajnokság eddigi részében volt, de ez már a döntő. Nem úgy utazunk, hogy nekünk mindenáron meg kell valakit vernünk, hanem arra készülünk, hogy minden ellenfelünk minket szeretne elkapni. Minden meccshez pozitívan állunk hozzá. Számunkra minden adott ahhoz, hogy bajnokok lehessünk. Azt azonban fejben tudnunk kell, hogy miért dolgoztunk az év folyamán. Így arra kell gondolnunk, hogy a döntőben játszó csapatok közül mindenkinek egyenlő az esélye, hogy az aranyéremért játsszon. Vagyis minden meccs fontos. Csapatunk legnagyobb ereje az, hogy többen több poszton képesek helyt állni, melynek köszönhetően számos taktikai variációt tudunk megvalósítani. Tudjuk, hogy mi a célunk, így ennek megfelelően kell végigdolgoznunk a hétvégét.
Vida Péter: Csapatként kell elérnünk az egyéni és a kollektív célt úgy, hogy közben a pályán barátként és játékostársként egyaránt küzdjünk egymásért. Nem szabad, hogy bármilyen széthúzás közbe szóljon, melyre azért az év folyamán a stressz miatt volt példa. Azt az ideális képet kell megvalósítanunk a pályán, melyet az edzések során elképzeltünk. Amint ez megvalósul, akkor senki nem fog tudni megállítani bennünket. Minden poszton tele vagyunk tehetségekkel, és ha a játékosok közötti kémia rendben lesz, akkor verhetetlenek leszünk. Szeretnénk profi felnőtt játékossá válni, akár ebből élni addig, amíg az élet ezt engedi. Túlzó egyéni célom nincs, jelenleg sodródom az árral, és megpróbálom a lehető legtöbbet kihozni magamból. Büszkeséggel tölt el minden sikeresen zárt nap, így a feleslegesen felállított célokra nincsen szükség, hiszen az elvégzett munka hozza magával a sikereket.
Pász Olivér: Kicsit feszült vagyok, hiszen számomra ez az első döntő, amin játszhatok. Ez a feszültség lehet, hogy rossz hatással van rám, hiszen túlizgulhatom a döntőt. Ez várhatóan az első meccs első szettje után elmúlik majd. Kíváncsi vagyok mi lesz. Az ellenfeleket ismerjük, akik közül a Kaposvár lehet a legnagyobb riválisunk, és természetesen a Kecskemét. Egyértelműen a döntőbe várom magunkat. Ha felszívjuk magunkat, minden elérhető, így az aranyérem is, ami természetesen az elsődleges célunk.
A Buzek László U17 OSB I. osztály döntőjének menetrendje:
Május 13. péntek
10:00 RÖAK Kaposvár – DSE Röplabda Akadémia
16:00 DÁG KSE – DSE Röplabda Akadémia
Helyszín: Mercedes-Benz Sportakadémia Kecskemét
Május 14. szombat
Buzek László U17 OSB I. osztály döntő keresztjáték
Helyszín: Mercedes-Benz Sportakadémia Kecskemét
Május 15. vasárnap
Buzek László U17 OSB I. osztály döntő helyosztók
Helyszín: Mercedes-Benz Sportakadémia Kecskemét
Vissza