news-hero
Felnőtt

Papírforma továbbjutás

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének második felvonását is a Kazincbarcika nyerte, akik megérdemelten jutottak tovább a kupában.

A röplabda Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján a Kazincbarcika együttesét fogadtuk. Mivel felnőtt együttesünk a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első összecsapásán 3:0-ás vereséget szenvedett az Extraligás Kazincbarcikától, így a visszavágót nagy hátrányból vártuk. A mieink a mai visszavágón arra készültek, hogy tudásuk legjobbját nyújtva nehezítsék meg a Vegyész dolgát.


Hatalmas előkészületek, több napos szervezőmunka előzte meg a kupa visszavágóját, hiszen csapatunk vezetése mindent megtett azért, hogy játékra alkalmas hőmérsékletet varázsoljon a sportcsarnokba, Szerencsére ez sikerült, így elkezdődhetett a kupameccs.


Nagyon jól kezdtük a meccset, hiszen az első pontváltások után is tartottuk a tempót a Barcikával (9:9). A folytatásban a Vegyész akarata érvényesült, akik két, majd három ponttal elléptek (13:16). Remekül működött a vendégek toronymagas sánca, amely nem csak jól blokkolt, hanem akik mellett ütőjátékosaink nem tudták hatékonyan befejezni az akcióinkat (14:18). A végjátékban hatalmas hajrával sikerült felzárkóznunk (19:21), a végére azonban rákapcsolt a vendég gárda (21:25), így már az első szett után eldőlt a továbbjutás sorsa.

Fordulás után is nagy kedvvel játszottunk annak ellenére is, hogy hamar hátrányba kerültünk (3:6). A kedv, a koncentráció hozta is a pontokat, így nyolcnál egyenlítettünk (8:8). A vezetést nem tudtuk megszerezni, ráadásul a Vegyész megrázta magát, így megint elléptek előlünk (10:14). A mai napon azonban igazi csapatként küzdöttünk, így megint felzárkóztunk (14:15). A vendégek a folytatásban egy-két szerencsés pontnak köszönhetően megint elhúztak (16:19), de nem hagytuk magunkat ekkor sem (19:20). A végét izgalmassá tettük (22:23), szettet nyernünk azonban nem sikerült (23:25).

A harmadik szettre is megmaradt a bizonyítási vágyunk, viszont a túlzott akarásba hibák csúsztak (5:8). Tomanóczy Tibor csakúgy, mint kollégája, Toronyai Miklós folyamatosan lehetőséget adott további játékosainak, így mindenki pályára léphetett. (9:14). Ez az öt pont folyamatosan közte maradt (11:16), sőt, egyre jobban elhúzott a Barcika (11:19). A végére nem maradtak izgalmak, nem borult a papírforma, így a Vegyész megérdemelten jutott tovább (20:25).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Kicsit lehettünk volna bátrabbak, de meccs alatt lefagytunk. Nem a hideg miatt, hanem azért, mert túlságosan tiszteltük az ellenfelet. Ma is 3:0-ra nyert a Barcika, akik így megérdemelten jutottak tovább. Sok sikert kívánunk nekik a folytatásra.

DKSE – GreenPlan-VRCK 0:3 (21:25, 23:25, 20:25)

Vezették: Hegedüs Balázs és Horváth Miklós

DKSE: Tóth Kristóf, Velychko Bohdan, Pavliuk Vladyslav, Laczi Dominik, Quintana Hechavarria Rajdel, Winter László Zétény, Kuti Márk (liberó,. Cserék: Kisházi Valentin, Farkas László, Gőczi Dániel, Vida Péter, Pintér Barnabás, Béres Mátyás (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

GreenPlan-VRCK: Moraes Rodrigo, Paez Diaz Carlos Julio, Ján Tarabus, Blázsovics Péter, Péter Benedek, Csoma Krisztián Ádám, Kiss Máté (liberó). Cserék: Warzywoda Maksymilian Maurycy, Péter Márton, Cziczlavicz Dávid, Szabó Dávid, Juhász Péter, Budai Balázs (liberó). Vezetőedző: Toronyai Miklós, másodedző Dudás Tamás.

Vissza