news-hero
Felnőtt

A vártnál nagyobb volt a különbség

A mieink a szezon leggyengébb játékát mutatva vesztették el a MAFC-BME elleni mérkőzést.

A Debrecen elleni Magyar Kupa vereséget követően ezúttal a MAFC gárdáját fogadtuk a Dunaújváros Sportcsarnokban. Kiélezett csatára volt kilátás, hiszen fővárosi ellenfelünk csupán két hellyel és hét pont előnnyel volt előttünk a bajnoki tabellán. Amiért szoros meccset várunk az annak köszönhető, hogy az újvárosiak egyre jobban felvették a legmagasabb osztály ritmusát, melyet a Pénzügyőrtől elrabolt szett bizonyítja. Bíztunk abban, hogy csapatunk ezúttal is nagyon motivált lesz, és tudása legjavát nyújtja majd az összecsapáson.

Jól kezdtünk, hiszen végig nálunk volt az előny, nyolcnál azonban a MAFC átvette az előnyt (7-8). A vendégek innen átvették az irányítást, és öt pontos előnyt harcoltak ki (9-14). Voltak remek labdáink, de sajnos hibáink is, így nem sikerült felzárkóznunk (13-18), ami a MAFC malmára hajtotta a vizet (15-21). Három helyen cseréltünk, de ez sem segített most, és az első szett a vendégeké lett (16-25).

Fordulás után villámrajtot vettek a vendégek, akiket bármennyire is motiváltak voltunk, nem értünk utol (3-7). Nagy akarattal próbáltunk megtenni mindent, talán kicsit görcsösen is, de lépésről lépésre mentünk előre (8-10). A felzárkózás azonban sok erőt vett ki a fiúkból, és ezáltal megint jöttek a hibáink (9-14). Több könnyű pontot adtunk ellenfelünknek, akik így lassan elérkeztek a végjátékra (9-16). A szett végén sem volt sok okunk az örömködésre, hiszen nagy fölénnyel húzta azt be a MAFC (13-25).

A harmadik játék elejét jól megfogtuk a szettre két cserét végrehajtó vendégek ellen (6-4), ennél az állásnál azonban bennragadtunk, melyet azonnal kihasznált Pápai Péter csapata (6-8). Ettől kezdve megint ott volt az előny (7-11), ami egyre csak nőtt (9-13). Reyes ász nyitásai mattolták a mieinket (11-19), vagyis a végjátékra ismét nyugodtan mehettek a vendégek, akik ezt könnyen megoldották (16-25). A MAFC megérdemelten, a vártnál könnyebben nyerte a találkozót.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Enerváltan, gyengén játszottunk. Az egyéni teljesítmények is elmaradtak az eddigiektől. Ez nem az a csapat volt, akit eddig a bajnokságban láttunk.

DKSE – MAFC-BME 0-3 (16-25, 13-25, 16-25)

Vezették: Selega Balázs és Kiss Zoltán Attila

DKSE: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Kisházi Valentin, Gőczi Dániel, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk (libero). Cserék: Cserép Tamás, Makó József Gábor, Peredi Zoltán. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző Engyel László

MAFC-BME: Katona Ádám Zsolt, Bandi Bernát, Benkő Balázs Bálint, Reyes Rodríguez Luis Enrique, Altunaga Saroza Raico Antonio, Kocsondi Dávid Csaba, Oláh Botond (libero). Cserék: Tamási Dávid Marcell, Zeitler Mihály, Balogh Levente, Sárik-Veress Marcell, Vezetőedző: Pápai Péter

Vissza