news-hero
Felnőtt

Az első szettben tudtunk maradandót alkotni

A meglepetés a Debrecen ellen elmaradt, bár az első szettben már majdnem elhittük, hogy az a miénk lehet.

Legutóbb hazai pályán a Székesfehérvár ellen rendkívül jó meccset játszottunk, így az előjel bíztató volt a mai, Debrecen elleni derbi előtt. Ennek ellenére egyértelműen a DEAC volt a péntek esti találkozó toronymagas esélyese, vagyis ahhoz, hogy Fodor Antal csapatát egyáltalán megszorítani tudjuk, minden pályára lépő játékosunknak nem csupán a maximumot, hanem annál többet kellett nyújtania.

Nagyon jól kezdtünk, hiszen Farkas nyitásai után 5-1-re vezettünk, a folytatásban azonban sajnos két rontás becsúszott (6-4). Fiaink azonban folytatták koncentrált játékukat, és a vezetést folyamatosan megtartották (11-8). Jó volt látni azt, hogy mekkora küzdelemre késztettük ellenfelünket, hiszen mi irányítottuk a szettet (17-15). 17-nél azonban megálltunk, és beelőztek Bagics Balázsék (17-18). Jött a hazai időkérés, de most ez sem segített (19-21), bár a csapat mindent beleadott, hogy utolérje ellenfelét. A szett vége 20-25 lett, így végül a DEAC örülhetett.

A második játék eleje pont a fordítottja lett az elsőnek, hiszen nagyon lemaradtunk (1-6). Gyorsan ki is kellett kérni az első időnket, melyet követően egy ponttal tudtunk közelebb kerülni (5-9). A következő labdamenetek után is megmaradt a különbség (9-14), ami a folytatásban tovább nőtt (10-19). Innen pedig már gyerekjáték volt a Debrecen számára behúzni a szettet (15-25).

A harmadik szettben fej-fej mellett haladtunk (5-5), de a vezetés mindig ellenfelünknél volt (7-8). Fordulat ekkor nem következett be, de megint sikerült egyenlítenünk (10-10), majd a vezetést is meglett Béres nyitásai után (12-10). Ennek azonban sokáig nem örülhettünk, mert fordított a DEAC (12-14), amely csapat meg is őrizte vezetését (13-19). A végjáték nem tartogatott izgalmakat, így összesítésben megérdemelten nyert a vendég gárda (16-25).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Kellő önbizalommal, jól kezdtük a mérkőzést, amíg a Debrecen még nem vette fel a meccs ritmusát. A folytatásban azonban megérkeztek a vendégek, akik nem nyújtottak extrát, hanem az alap játékot játszották, amihez mi asszisztáltunk. A végén a DEAC sokkal erősebbeket nyitott, rengeteg ászt kaptunk. A mai teljesítményünk kritikán aluli volt. Jó lesz, ha mindenki tudatosítja magában azt, hogyha nem tudunk felpörögni, és jóval nagyobb odaadással úgy hozzáállni a következő meccsekhez, ahogyan azt egy sportolónak kell, akkor nehéz lesz szurkolókat kicsábítanunk a csarnokba.

 

DKSE – DEAC 0-3 (20-25, 15-25, 16-25)

Vezették: Selega Balázs és Hegedüs Balázs

DKSE: Németh Zoltán, Vadász Krisztián, Kisházi Valentin, Gőczi Dániel, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk (libero). Cserék: Béres Mátyás, Makó József Gábor, Peredi Zoltán, Papp Tamás Kristóf, Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

DEAC: Moret Vargas Marlon, Pavliuk Vladyslav, Cesar Coelho Rabel Willian, Dorogi Máté Gáspár, Kiss Imre, Bagics Balázs, Bán Viktor (libero). Cserék: Remete László, Elleh Jonathan Chidi,. Vezetőedző: Fodor Antal

Vissza