news-hero
Felnőtt

A listavezető magabiztos győzelmet aratott

A listavezető FINO Kaposvárt fogadta a DKSE röplabda csapata a bajnokság első osztályában, mely találkozón nem volt kérdéses, hogy mely csapat a jobb.

Dunaújvárosban, hazai pályán fogadta a DKSE röplabda csapata a jelenlegi listavezető, és a bajnoki címre toronymagasan esélyes FINO Kaposvár gárdáját. A találkozó egyértelmű esélyese a vendég gárda volt, így a mieinknek a tisztes, becsületes helytállás, továbbá minél több pont begyűjtése lehetett a céljuk.

A FINO kezdett pontosabban, gyorsabban, akik öt ponttal léptek meg tőlünk (2-7). A hazai időkérés után sikerült több pontot szereznünk (6-11), de közelebb nem értünk Iván Bencéékhez (6-12). Minden megszerzett pontnak nagyon örültünk a listaelső ellen, de a hibáinkat gyorsan kihasználta a Kaposvár (11-21). A szett végére nem maradt kérdés, melyet Lescay remek pontja zárta le (14-25).

Fordulás után Magyar Bálint nyitásaival nem sikerült megbirkóznunk (0-4), és miután sikerült megszereznünk első pontjainkat, ez a négypontos különbség állandósult (4-8). A folytatásban azonban Bögöly nyitott meg alaposan bennünket, aminek nyolcpontos hátrány lett a vége (5-13). Tomanóczy Tibor sorozatos cserékkel próbálta meg megállítani Bögöly Gáborék lendületét (8-16), akik alaposan megmutatták fiataljaink számára, hogy milyen a felnőttek világa (8-19). Németh Zoltán is bizonyította tehetségét, aki remek centerpontot szerzett, a végelszámolásnál azonban a FINO örülhetett (11-25).

A gyors első két szett után a harmadik legelején Vadász Krisztián szerzett remek pontot, ennek ellenére megint átvette az irányítást a Kaposvár (2-5). A hátrányunk Iván Bence nyitásai után alaposan megnőtt (2-10), jött is a hazai időkérés. Cserép Tamás fiatalos lendülete hozta meg a harmadik pontunkat (3-12), majd Kalmár Ákos gyakorolhatta a nyitásokat (5-16). Óriási lett a hátrányunk, így a végét könnyedén zárta le a Kaposvár, mely csapat teljesen megérdemelten nyert (6-25).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Azt gondoltam, hogy férfiak vesznek körül bennünket, de tévedtem. Mint azt a Pénzügyőrnél Jókay Zoltán mondta, várjuk már, hogy a középiskolásokból férfiakká váljunk.

DKSE – FINO Kaposvár 0-3 (14-25, 11-25, 6-25)

Vezették: Mezei Zoltán István és Mezőffy Zsolt Tibor

DKSE: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Cserép Tamás, Kisházi Valentin, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk (libero). Cserék: Makó József Gábor, Vadász Krisztián, Peredi Zoltán, Papp Tamás Kristóf. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző Engyel László

Fino Kaposvár: Iván Bence, Hubicska Patrik, Magyar Bálint, Kalmár Ákos, Bögöly Gábor, Lescay Favier Tomas Alejandro, Bozóki Bence (libero). Cserék: Quevedo Hernández Hermes. Vezetőedző: Prakljacic Slobodan, másodedző: Demeter András György

 

Vissza