news-hero
Felnőtt

A Debrecen nyerte a fordulatok meccsét

Az Extraliga kvalifikációs körének harmadik mérkőzésén két szettes hátrányból felállt a DKSE, de végül vesztett a Debrecen ellen.

A férfi röplabdázók Extraliga kvalifikációs körének negyedik fordulójában a Dunaújváros a Debrecent fogadta. Érdekes, egyben izgalmas találkozó elé néztünk, hiszen a DKSE gárdájából az U21-es versenykiírás miatt számos játékost kénytelen volt elengedni Tomanóczy Tibor vezetőedző, így csonka kerettel várta az ütközetet, másrészről lett volna miért visszavágnia az újvárosnak, hiszen az Extraliga alapszakaszban a DEAC vitte el Dunaújvárosból a pontokat.

Gyorsan belelendültek a csapatok, hiszen remek pontokat láthattunk (6:6), melyek felváltva estek. A folytatásban folyamatosan a hazaiaknál volt az előny (11:8), bár Bagics remek ponttal csökkentette a hátrányt (11:9). A következő labdamenetekben ismét felváltva érkeztek a pontok (13:11), majd 13-nál utolért bennünket az ellenfél (13:13). Két remek hazai pont után ismét nálunk volt az előny, de nem sokáig (15:15). Ekkor vette át először a vezetést a DEAC (16:17), viszont ismét fordult a kocka, és mi értük el előbb a huszadik pontot (20:18). A végjáték nagy izgalmat ígért 23:23-nál, majd 23:24-es vendég szettlabdánál, melyet sikerült hárítani. A maratoni csatát végül a DEAC nyerte 28:30-ra.

Fordulás után szinte lemásolták a fiúk az első szett elejét (4:2), még abban is, hogy az előny nálunk volt (6:3), majd abban is, hogy ekkor utolért bennünket a DEAC (6:6). Abban azonban nem, hogy a vezetést is átvették a vendégek (6:8), melyet nem csak ledolgozni sikerült, hanem egy remek szériával az előny ismét nálunk volt (12:9). A fordulatok meccse volt ez, hiszen egy újabb hazai hullámvölgyet használt ki a DEAC (13:12). Az egyenlítés is sikerült Tóth Andráséknak (16:16), majd a vezetést két ponttal vették át (17:19), melyet a véghajráig megőriztek (18:20). Vártuk az újabb fordulatot, hogy felzárkózzunk, ez azonban nem sikerült (23:25).

A harmadik szett eleje megint a mi vezetésünkkel indult (5:4), ráadásul 6-nál ismét döntetlent mutatott az eredményjelző (6:6). Ezt újabb fordulat követte, mely a DEAC vezetését eredményezte (7:10). Az előnyüket magabiztosan őrizték Bagicsék (10:13), és egyre jobban elúszni látszott a meccs (12:16). A mieink azonban nem adták fel, és egy pontra zárkóztak fel (18:19). Sőt! Az egyenlítés sikerült 19-nél, és 22-nél is döntetlen volt (22:22). De ennek a szettnek sem lett vége 25-nél, hiszen a hosszabbítás ezúttal a hazaiaknak sikerült jobban (26:24).

Jöhetett a negyedik felvonás, aminek az eleje megint a miénk volt (4:1), és a folytatás is remek volt (7:4). Itt azonban megtorpantunk, melyet négy gyors ponttal büntetett a DEAC (7:7). A folytatásban felváltva jöttek a pontok (12:11), majd megint ellépett a DKSE (15:12). Ezt a három pontos előnyt jól őrizték a fiúk (17:14), és a végjátékra is mi érkeztünk előnnyel (20:17). Nagyon koncentrálttá vált a játékunk, így megérdemelten húztuk az be (25:18).

Az ötödik szett döntött tehát, melynek eleje nagyon szoros csatát hozott (3:3). A folytatásban azonban meglépett a DKSE (7:4), amely vendég időkérést eredményezett. Ezzel jól sáfárkodtak a debreceniek, akik kiegyenlítettek (7:7). A folytatás számos izgalmat tartogatott, de a végén a Debrecen örülhetett (12:15).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: A mérkőzés elején kisebb káosz volt, de a folytatásban sikerült megtalálni azt a csapatot, mellyel ütőképesek lehettünk. Egy dolgot hiányolok, mégpedig azt, hogy miért nem tudunk úgy játszani az ötödik szettben, mint azt a harmadikban és a negyedikben tettük. A lehetőség a kezünkben volt 7:4-es állásnál, és 8:7-nél is, de amíg nálunk nem, a Debrecenben volt két olyan játékos, akik felvállalták az ütéseket, míg ez nálunk hiányzott.

DKSE – DEAC SNK Kft 2:3 (28:30, 23:25, 26:24, 25:18, 12:15)

Vezették: Kiss Zoltán Attila és Selega Balázs

DKSE: Ethan William Garrett, Bohnicsek Szilveszter, Boa Szabolcs, Tomanóczy Bálint, Mészáros Dömötör, Hatvany Zsolt, Gebhardt Áron (liberó). Cserék: Duman Hüseyin Batuhan. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

DEAC SNK Kft: Hubicska Patrik, Fazekas Balázs Ferenc, Kiss Imre, Bagics Balázs, Csizmadia János, Tóth András, Mészáros Zoltán Imre (liberó), Cserék: Ádám András, F. Nagy Bence Gábor, Imre Tibor, Szikszai Marcell, Magyar Tamás, Nagy Attila Ádám (liberó). Vezetőedző: Fodor Antal

 

Vissza