news-hero
Felnőtt

A győzelemhez tanulni kell a hibákból

Újabb hazai mérkőzés vár a DKSE Extraligában játszó együttesére, ezúttal a kiváló erőkből álló FINO Kaposvár ellen.

A Kecskemét és a MAFC elleni hazai ütközetek után, melyek mindegyikét 3:2-re vesztette el csapatunk, szombaton 17 órától újabb mérkőzés vár. Ezúttal a tabellán két ponttal előttünk, a harmadik helyen álló Kaposvár ellen. Wolochin Ruben együttese a legutóbbi fordulóban bizonyította, hogy jó formában van, hiszen hazai pályán 3:1-re győzte le a Kazincbarcikát. Így igazi erőpróba lesz a szombati, főként akkor, ha azokat a hibákat nem tudjuk kijavítani, melyeket legutóbb elkövettünk. Ezek közé tartozik az is, hogy a meccsek elején nem tudtunk megfelelően koncentrálni, így kettő, vagy legutóbb egy szettes hátrányból kellett felállni. Azt, hogy ezt hogyan lehetne megoldani Tomanóczy Tibor vezetőedzőnktől kérdeztük.

Tomanóczy Tibor:  Ami mindkét legutóbbi hazai meccsünkön feltűnő volt, hogy azok elejét enerváltan kezdtük, és nem azon a hőfokon indítottuk el, ahogyan kellett volna. A feladatunk most az, hogy ezen hatékony eszközökkel változtassunk. Természetesen ennek alapja, hogy mindenki változtasson a hozzáállásán. Ez alatt azt értem, hogy az edzésekre motiváltan, az előttünk álló feladat súlyát felmérve érkezzen mindenki, és az edzésmunkát maradéktalanul, folyamatos fejlődést mutatva végezze el. Úgy vélem, hogy a meccsek előtti bemelegítésen is változtatni kellene. Nem elég, ha a fiúk azt mondják, hogy alaposan bemelegedtek, hiszen a bemelegítés nem csak a fizikai, hanem a mentális bemelegítést, a találkozóra történő ráhangolódást is jelenti. Ennek a kettőnek az összessége lehet az, amely a kellő hőfokon, a kellő lendületet adhatja a mérkőzések jó elindításában. Ha ezt megértik a fiúk, akkor partiban lehetünk a Kaposvár, és az összes Extraligás csapat ellen. Eddig az látszott, hogy a Pénzügyőr kimagaslott a mezőnyből, de most már látjuk, melyet a Magyar Kupa mérkőzés is alátámaszt, hogy Kazincbarcika is kezd összeállni, akik pont őket győzték le az első fordulóban 3:1-re. Mivel a Kecskemét a MAFC gárdáját legyőzte a kupában, az látszik, hogy nagyon kiegyenlítettek az erőviszonyok. Túl kell azon lépnünk, hogy a Kecskemét és a MAFC csapatainak két pontot ajándékoztunk. Itt az ideje, hogy bebizonyítsuk azt, hogy a meccsnapon a kellő önbizalommal és hittel tudunk pályára lépni. Elég volt abból, hogy küzdünk, küzdünk. Nekünk győznünk kell!

A FINO elleni mérkőzés a hatályos jogszabályok miatt zárt kapuk mögött zajlik majd, de szurkolóink a Hunvolley TV-nek köszönhetően nem maradnak le semmiről.

http://hunvolley.tv/pr_a/300/001/p_001.asp

Hajrá DKSE!

 

Vissza