news-hero
Utánpótlás

A hőségben is jól bírják!

A DSE Röplabda Akadémia nyári táborának már a hatodik turnusánál tartunk, melyben ismét sok-sok gyermek tanulja meg a röplabdázás alapjait.

A hatodik turnus nyitó reggelén az ismerkedést követően már a röplabdáé volt a főszerep.

A visszatérő gyermekek mellett az újak is gyorsan beilleszkedtek, akik megtapasztalták, mennyire fontos a reggeli bemelegítés, melyben közös futás és gimnasztika szerepelt.

A gyermekeket két csoportra, „kicsikre” és „nagyokra” bontottuk.

A bemelegítést követően került elő a röplabda, mely több, mint két és fél órán át pattogott.

Ekkorra már mindenki megéhezett, így jól esett az ebéd. A hőség miatt az edzők csendespihenőt rendeltek el, majd jöhetett a megérdemelt rajzfilm nézés. A napot röplabda kvízzel zártuk.

 

Vissza