news-hero
Utánpótlás

A juniorokon a sor!

A serdülők után az ifik is megnyerték saját korcsoportjuk országos bajnokságát, most pedig a juniorok döntőznek!

Ma kezdődik és hétfőig tart a fiúk junior döntője, melyet Kazincbarcikán rendeznek. A mieink a „B” jelű csoportban játszanak, ahol a hazaiak és a MÁV Előre Akadémia lesznek az ellenfeleink.

Nagyszerű, kiegyenlített erőket felvonultató csoport ez, hiszen Gelencsér Balázs gárdája, a MÁV Előre Akadémia nagyszerű szezont zárva jutott a legjobb hat közé. Játékosai azok a fiatalok, akik a felnőttek mezőnyében az Extraligába való feljutást is kiharcolták. Így biztosak lehetünk abban, hogy a többek között Szolnokon nevelkedett, az előző szezonban még nálunk játszó Boa Szabolcs vezérletével felálló fehérváriak nehéz ellenfeleink lesznek.

A Vegyész RC Kazincbarcika húzóembere az a Péter Benedek lehet, akinek játékát mi Dunaújvárosban, az Extraligában is megtapasztalhattuk. A fiatal, sümegi nevelésű négyes ütő alapembere volt az U22-es válogatottnak. Mint azt a VRCK honlapján olvashatjuk, Toronyai Miklós tanítványai a felkészülés elején teremhiány miatt keveset tudtak együtt edzeni, az utóbbi egy hónapban azonban minden zökkenőmentes volt. Ez idő alatt sikerült az alapjátékunkat stabilizálni. A hazaiak elsődleges célja a döntőbe jutás volt, de persze ilyenkor jön meg az étvágy, vagyis a hazai közönség támogatása mellett szeretnének még tovább jutni a döntőben.

Ezek után térjünk át a mieinkre. A DSE Röplabda Akadémiát Kövessy Balázs vezetőedző viszi csatába. Mindezt olyan édes teherrel, hogy mi vagyunk ennek a korosztálynak a címvédői. Persze az egy más csapat volt, így a fiainkra semmiképp nem szabad terhet tenni. De az esély meg van arra, hogy éremért, talán a legfényesebb éremért játsszunk.

Erre alapot ad az U17-es és az U19-es bajnokság sikere. A mieink soraiban így megtaláljuk a serdülő és ifi bajnok együttes tagjait, kiegészülve az „idősebbekkel”, Tajti Olivérrel, Juhász Barnabással és Laczi Dominikkal. Ők az Extraligás csapatban pallérozódtak, vagyis rengeteg tapasztalattal gazdagodtak, sokat fejlődtek.

 

Mint azt Kövessy Balázs elmondta, az imént felsorolt három korcsoport közül szerinte itt a legkiegyenlítettebb a mezőny, ráadásul a mi csoportunkat jóval erősebbnek gondolja az „A” jelűnél. A céljaink azonban megvannak, ami nem más, mint az utolsó mérkőzésig harcban lenni.

De ki lehet a húzóemberünk a három felsorolt fiatalemberen kívül? Talán Kecskeméti Bálint, a még U19-es korú szélső ütő? Ezt nem tudhatjuk igazán, az azonban biztos, hogy ha ő, aki már a felnőtt válogatott edzéseit is látogathatta, és sérülését követően is alapembere volt az Extraligában a Dunaújváros felnőtt csapatának jó napokat fog ki, akkor azzá válhat. De ahhoz, hogy pontokat szerezzen természetesen az előkészítésekre is szükség van, vagyis csak akkor lehetünk sikeresek, ha a csapat minden tagja a maximumra törekszik!

A mai nap menetrendje:

11:30 Vegyész RC Kazincbarcika – DSE Röplabda Akadémia

17:30 MÁV Előre Akadémia – DSE Röplabda Akadémia

Mérkőzések helyszíne: Don Bosco Sportközpont Kazincbarcika

 

Hajrá DSE!

 

 

Vissza