news-hero
Felnőtt

A Kaposváré a három pont

Nagyot küzdött együttesünk, végül azonban 3:1 arányban alulmaradt a Kaposvár ellen.  Újabb hazai mérkőzés vár a DKSE Extraligában játszó együttesére, ezúttal a kiváló erőkből álló FINO Kaposvár ellen.

A Kecskemét és a MAFC elleni hazai ütközetek után, melyek mindegyikét 3:2-re vesztette el csapatunk, ezúttal a tabellán két ponttal előttünk, a harmadik helyen álló Kaposvárt fogadta. A mieink célja az volt, hogy az elmúlt két találkozón elkövetett hibákból tanulva, azokat nem elkövetve győzze le a FINO együttesét, és őket megelőzve cseréljenek helyet a tabellán. Mivel a vendégek is a három pontért utaztak Dunaújvárosba kiélezett, szoros csatát vártunk, melyben nem is kellett csalódnunk.

Hatalmas motivációval léptek pályára a mieink, és a vezetést is átvették (3:2). A folytatásban Boa Szabolcs remek két pontot szerzett, erre azonban a FINO tudott válaszolni (6:6). Egy-egy nyitáshiba után a Kaposvár tudott újítani, és ellépett kettővel (9:12), mely hazai időkérést eredményezett. Ekkor sajnos nem sikerült közelebb érnünk (12:16), de a következő két labda a miénk lett, itt Mészáros ejtése volt kiváló (14:16). A huszadikat a vendégek érték el hamarabb, így a végjátékban kellet volna megújulni (16:20). Ez nem sikerült, hiszen a FINO mindent megoldott, és 18:25-tel lezárta a szettet.

Fordulás után megint nálunk volt az előny (3:1), De a Kaposvár is rákapcsolt, és villámgyorsan fordított (6:7). Nagyszerűen működött a vendégek sánca (6:10), így a négy pontos hátrány miatt jött a hazai időkérés. Sajnos ez sem segített, hiszen 8-nál beragadtunk (8:14). A folytatásban több pontatlanság után már hat pont lett a hátrányunk (10:16), ahonnan nem tudtunk megújulni. A végjátékban mindent megpróbáltak a mieink megtenni a felzárkózás érdekében, ez azonban nem sikerült (17:25).

A harmadik felvonás elején felváltva estek a pontok (5:4), majd sikerült hozzátenni még kettőt (7:4). A vezetést sikerült megőriznünk (11:8), de 13-nál utolért bennünket a FINO (13:13). A döntetlen egészen 16-ig megmaradt, hiszen ekkor Bohnicsek kiváló blokkja után 18:16-ot mutatott az eredményjelző. A 21-et Ethan vitte be (21:19), ezt követően azonban Bögöly nyitásainak köszönhetően egyenlített a FINO (21:21). Ekkor kezdődtek az igazi izgalmak, hiszen lehetőségünk nyílt a szépítésre. A legvégén pedig örülhettünk, köszönhetően a mieink kiváló blokkjának (25:23).

Jöhetett a negyedik szett, fej-fej melletti kezdéssel (4:4), és hasonló folytatással (7:7). Ekkor Ethan sánca hozta a pontokat (9:7), de a kaposvári időkérés után egyenlítettek a vendégek (10:10). A 11. pont után sajnos megtorpantunk, melyet azonnal kihasznált a FINO (11:13). Ez a kettő közte is maradt (14:16), bármennyire is akartuk a felzárkózást (17:19). Az akarat eredményességgel párosult (19:19), viszont a Kaposvár megint sebességet váltott (20:24). A mieink megpróbáltak visszajönni (22:24), de a végét a Kaposvár zárta le (22:25).

Tomanóczy Tibor vezetőedző: A meccs elején sajnos megint elkövettük azt a hibát, hogy nem a megfelelő sebességgel kezdtünk. Ennek az okát tudjuk, melyet megpróbálunk minél gyorsabban megoldani. Legközelebb meg kell szereznünk a három pontot, hiszen be szeretnénk kerülni az első négy közé, melyre még mindig van esélyünk. Ahhoz azonban extrákat kell hoznunk. A csapat nagyot küzdött, tudtunk ritmust váltani. Egy fontos dolgon változtatnunk kell, mégpedig azon, hogy az alapjátékunkat stabilizáljuk. Az első két szettben sok buta hibát követtünk el, melyeket a folytatásban nem szabad elkövetnünk. Két fiatal liberónkat, Laczi Dominikot és Sümegi Kristófot ki kell emelnem, akik a sérült Gebhardt Áront pótolták a mai napon.

 

DKSE – FINO Kaposvár 1:3 (18:25, 17:25, 25:23, 22:25)

Vezették: Vári Péter és Varjasi Melinda

DKSE: Ethan William Garrett, Ambrus Bence, Boa Szabolcs, Tomanóczy Bálint, Hatvany Zsolt, Mészáros Dömötör, Laczi Dominik (liberó). Cserék: Bohnicsek Szilveszter, Kecskeméti Bálint, Tamási Dávid, Balázs Bálint, Duman Hüseyin Batuhan, Gebhardt Áron, Majoros Balázs. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

FINO Kaposvár: Ouyachi Hamza, Vitalii Melnikov, Ilia Makarov, Bögöly Gábor, Horváth Kristóf, Keen Cameron, Bozóki Bence (liberó). Cserék: Iván Gergő, Veletsky Denys, Fenyvesi Barnabás, Iván Bence, Kiss Máté, Kalmár Ákos, Bozóki Bendegúz (liberó). Vezetőedző: Ruben Wolochin

 

Vissza