news-hero
Felnőtt

A Kecskemét nyerte a negyedik meccset

Nagyot küzdött ezúttal is a DKSE a Kecskemét ellen, de ez ma kevésnek bizonyult, így a vendégek nyerték a párharcot.

Csütörtökön este 19 órától a Kecskemét gárdáját fogadtuk az Extraliga rájátszásának negyedik mérkőzésén. A találkozó tétje az volt, hogy vajon folytatódik-e a párharc a valamely csapat harmadik sikeréig tartó párharcában, vagy sem, melyben az előny Nagy József csapatánál volt (2:1).

Fantasztikus hangulatban indult a derbi, melyen a Kecskemét szerzett előnyt (6:9), majd 8:11-nél kért időt a hazai szakvezetés. Ez jól sült el, hiszen innen egy pontra sikerült felzárkóznunk (10:11). A folytatásban felváltva estek a pontok (13:15), de az előny mindig a vendégeknél volt. A szett hajrájához érve három pont lett a hátrányunk, így jött a második időkérés (16:19). Megint jókor, hiszen egyenlített csapatunk (19:19), így igazán izgalmas lett a vége, melyben végül a Kecskemét volt a jobb (21:25).

Fordulás után ismét forrt a levegő, és ekkor, ha rövid időre is, de az előny is nálunk volt (5:4). A folytatásban Argilagos pillanatai következtek (8:9), majd Kecskemétié (11:11), vagyis az izgalmak tovább fokozódtak. Ez meglátszott azon is, hogy a játékvezetőkkel is kellett párbeszédet folytatni, és azon is, hogy egy-egy hiba becsúszott a játékba (13:14). Fundora nyitása után öt pont lett a lemaradásunk (14:19), ki is kellett kérni egymás után mindkét időnket. Ez azonban nem segített, így hátrányunk kezdett jelentős lenni (17:21). A végére megpróbáltunk mindent (22:23), de ismét a Kecskemété lett a szett (22:25).

A harmadik felvonás elején két nyitáshibát vétettünk, majd a helyezkedésünk nem volt jó (4:6), de olyan labdamenetek is voltak, amikor Sümegi Kristóf mentett hatalmasakat (7:8). Egyenlíteni nem tudtunk, és rendet kellett tenni a fejekben az időkéréssel (8:12). Ez nem sikerült, ráadásul a Kecskemét egyre jobban elhúzott (10:15). Sikeresen sáncoltak, jól nyitottak, nagyszerűen fejezték be támadásaikat a vendégek, melyek ellen nem találtuk az ellenszert (13:18). Egészen idáig, hiszen fordult a kocka, és felzárkóztunk (18:18). A végére azonban nagy előnyt harcolt ki a KRC (20:24), melyet nem lehetett megfordítani (20:25).

Ez pedig azt jelenti, hogy a Kecskemét jutott tovább 3:1-es összesítéssel, mi pedig készülhetünk a Kistext ellen.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Maximálisan gratulálok a csapatunknak, a végletekig küzdöttek. A mérkőzés többi részét nem minősítem. Mostantól a Kistext elleni meccsekre készülünk.

DKSE – Kecskeméti RC 0:3 (21:25, 22:25, 20:25)

Vezették: Tillmann Gyula Zsolt és Selega Balázs, vonalbírók Gyulai Géza és Oláh Balázs

DKSE: Farkas László, Pavliuk Vladyslav, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Hatvany Zsolt, Kecskeméti Bálint Olivér, Sümegi Kristóf András (liberó). Cserék: Tóth Kristóf, Gutierrez Dufour Mauricio, Tajti Olivér, Winter László Zétény, Juhász Barnabás. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor

Kecskeméti RC: Gebhardt Norbert, Sidiropoulos Dimitri, Tomanóczy Bálint, Baserio Angel Bello Carlos Daniel, Fundora Travieso Lázaro Raydel, Argilagos Sogo Yusnaikel, Gebhardt Áron (liberó). Cserék: Szabó Alpár József, Kiss Bendegúz, Palánkai-Omoshebi Zachary, Balla Szabolcs, Bogdán Bence, Kasnyik Bence, Török Zsombor (liberó). Vezetőedző: Nagy József

A Férfi Extraliga 5-8. párharcának menetrendje (a párharc valamely fél harmadik győzelméig tart):

  1. április 12. kedd 19:00 Kecskeméti RC – DKSE 3:2

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok Kecskemét

  1. április 15. péntek 19:00 DKSE – Kecskeméti RC 1:3

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

  1. április 17. vasárnap 18:00 Kecskeméti RC – DKSE 2:3

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok Kecskemét

  1. április 21. csütörtök 19:00 DKSE – Kecskeméti RC 0:3

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

Vissza