news-hero
Felnőtt

A listavezetőt fogadjuk

A DKSE csapata vasárnap 17.30-kor fogadja a Pénzügyőrt a Dunaújváros Sportcsarnokban.

Vasárnap kora este a jelenleg legerősebb, legjobb formában lévő Extraligás csapatot, a Pénzügyőrt fogadjuk. A találkozó egyértelmű esélyese a fővárosi gárda, amely az eddig lejátszott tíz mérkőzéséből kilencet nyert meg, és csupán egy alkalommal, a Kaposvár vendégeként szenvedett vereséget. Legutóbb a Kazincbarcika ugyan megszorongatta őket, végül azonban azt a meccset is behúzták 3:2 arányban. A keretükben a kiváló magyar játékosok mellett a magyar mezőnyben is meghatározó tudású légiósok szerepelnek. Jókay Zoltán együttese biztosan a három pontért utazik Dunaújvárosba.

A mieinknél a stábban történt változás, hiszen már ezen a találkozón is a csapatot segíti a kiváló ukrán szakember, Jurij Melnichuk.

Tomanóczy Tibor vezetőedzőnek nehéz dolga lesz a kezdőcsapat összerakását illetően, hiszen a keretből jelenleg négyen küzdenek bokasérüléssel, akik közül három játékosra hosszabb időre sem számíthat. Ami pedig hab a tortán, hogy ezúttal egy napon rendezik az U19-es csapatunk fordulóját, így azokra, akik emiatt elutaznak a Kecskeméten megrendezésre kerülő összecsapásokra sem számíthat Tomanóczy Tibor.

Vissza