A MAFC ellen kezdünk a Magyar Kupában
2026. szeptember. 02. 12:09
A MAFC együttese lesz a DKSE felnőtt röplabda csapatának ellenfele a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, derült ki a sorozat keddi sorsolásán.
A Magyar Röplabda Szövetségben elkészítették a Magyar Kupa 2026/2027-es kiírásának sorsolását. A férfiak mezőnyében a selejtezőkkel kezdődnek meg a sorozat küzdelmei, itt az egyik ágon a TFSE II. és a Kunhegyes, míg a másikon a Pénzügyőr SE Fiókcsapat, valamint a Ráckeve küzd meg egymással a legjobb tizenhat közé jutásért.
A selejtezőket követően azonban már a nyolcaddöntőkkel folytatják a csatározásokat a kupa résztvevői, s az egyik ágon a Győr, a TFSE, a Szeged, a Pénzügyőr, a Szolnok, a DEAC és a MÁV Előre, míg a másikon a DKSE, a MAFC, a Közgáz SC, a Kazincbarcika, a Dág, a Miskolc, illetve a Kaposvár csapatai öltenek majd szerelést a négy közé jutásért.
Mint az kiderült, a DKSE röplabda csapata a MAFC ellen játszhat majd a sorozat nyolcaddöntőjében. A fővárosiak a pályán elért tavalyi eredményeik alapján maradtak volna az Extraligában, ám pénzügyi nehézségek miatt végül az NB I Ligába neveztek, ahol szintén vetélytársai lesznek a DKSE fiataljainak. A Magyar Kupa nyolcaddöntő mérkőzéseinek időpontjait később jelölik ki, s ahogy nyilvánosságra kerül a párharc pontos menetrendje, természetesen azt is megosztjuk drukkereinkkel.
Vissza