news-hero
Felnőtt

A másodosztályban is a Kaposvár nyert

A röplabda másodosztály Nyugati csoportjában a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata a Fino Kaposvártól szenvedet 3-0-ás vereséget.

Nehéz feladat várt a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapatára, hiszen a csoportelső Fino Kaposvár ellen léptek pályára. De egyben teher nélkül is játszhattak Bartal Gergely fiai, hiszen nem ők számítottak a meccs esélyesének, aminek több oka is volt. Az első, hogy a DSE két meghatározó játékosa, egy centere és egy ütője betegség miatt hiányzott. A második, hogy a mieink két, három évvel fiatalabbak voltak ellenfelüknél, akiknél számos olyan játékost találhattunk, akik mind az NBI-ben, mind a korosztályos, sőt, Kalmár Ákos révén a felnőtt válogatottban is meghatározó szerepet játszanak. A mieink mintha lemásolták volna az NBI-es csapat teljesítményét, hiszen nagyon jól, bátran álltak bele a meccsbe. Megpróbáltak lépést tartani a kaposváriakkal, akik végül hét ponttal megnyerték a szettet, de ez inkább a DSE-t dicsérte (18-25). A második felvonásban nagy hátrányba kerültünk, ami lélekben megfogta fiataljainkat, így ezt a szakaszt a Fino nagy különbséggel nyerte meg (11-25).

A két szettes hátrány ellenére nem kellett elkeseredniük Kecskeméti Bálintéknak, de mivel ebben a játékban sem sikerült igazán megszorítaniuk Kalmárékat, azért boldogok sem voltak. Végül a harmadik szettben kilenc ponttal kapott ki a DSE (16-25), de elkeseredésre nincs ok, hiszen ez a meccs is a fejlődésüket szolgálta.

Bartal Gergely: A mai mérkőzésen mindenkinek adtam lehetőséget. Játékosaim próbáltak is élni ezzel, de a Kaposvár előrébb jár mint mi. Vasárnap a ZTE ellen folytatjuk, mindent megteszünk a győzelemért.

DSE Röplabda Akadémia NB II – Fino Kaposvár SE 0-3 (18-25, 11-25, 16-25)

Vezeték: Varga András és Szabó Péter

DSE Röplabda Akadémia NB II: Ambrus Bence, Dulcz Bende Levente, Juhász Barnabás, Kecskeméti Bálint Olivér, Lombos Gábor, Pukánszky Bálint, Quintz Tamás, Sümegi Kristóf András, Tamási Dávid Marcell, Amdegha Ádám. Vezetőedző: Bartal Gergely

Fino Kaposvár SE: Szabó Barna Frigyes, Szabó Bence, Ozsváth András, Kiss Máté, Kalmár Ákos, Pusztai Olivér, Kulcsár Adrián, Takács Barnabás. Vezetőedző: Nagy József

Vissza