news-hero
Felnőtt

A másodosztályban sem sikerült a bravúr

A Kaposvár otthonában lépett pályára az NBII-es bajnokságban a DSE Röplabda Akadémia NBII-es csapata, akik idősebb ellenfelüktől 3-0-s vereséget szenvedtek.

Az NBII Nyugati csoportjának listavezetője, a FINO Kaposvár SE fogadta az ötödik fordulóban a harmadik helyezett DSE Röplabda Akadémia gárdáját. A Bartal Gergely irányítása alatt pályára lépő csapatunk célja az volt, hogy a tőlük idősebbek ellen megmutassák oroszlánkörmeiket. Ez azonban nem igazán sikerült, hiszen a kaposvári NBI-es csapat alapembere, Kalmár Ákos vezérletével, aki a felnőtt magyar válogatottban is bemutatkozott, egyre jobban megléptek a hazaiak (15-6). Ebből már nem volt visszaút, és hatalmas különbséggel nyert a FINO (25-8).

A második szett elején cseréket határozott el Nagy József, akik ellen igen jól harcoltak Ambrus Bencéék, melynek eredménye az lett, hogy fiaink még vezetni is tudtak (6-5). Gyors nyitásváltások után átvette a vezetést a Kaposvár (10-9), mely előnyt hárompontosra növelte (12-9). A folytatásban szép labdamenetek után felváltva estek a pontok, de a végjátékban a FINO volt a pontosabb (25-17). A harmadik, egyben befejező szettben jól tartották magukat Bartal Gergely tanítványai, akik ugyan végig meccsben voltak, de a végére sajnos elfogyott az erejük (25-18). A 3-0-s vereség ellenére nem vallottak szégyent fiataljaink, akik legközelebb ismét idegenben, november 11-én a Szombathely otthonában lépnek pályára.

Bartal Gergely: A vereséget tudomásul kell venni, nem elfogadni. amelyből tanulnunk kell. A mérkőzésen volt aki túlpörgött, volt akit csak sodort az ár. Ezt a két szélsőséget kell egymáshoz közelíteni és kiegyenlíteni, hogy csapatként jól helyt álljunk az igenis erősebb ellenfelek ellen. A Kaposvár idősebb korosztályos csapata jelen pillanatban jobb nálunk. A realitás talaján kell maradunk. Dolgoznunk kell tovább és a saját kitűzött céljainkat kell elérnünk amelyet év elején megfogalmaztunk. A csapatban mindenki lehetőséget kapott a bizonyításra, de a mai napon sajnos csak ennyi tellett tőlünk.

Fino Kaposvár SE – DSE Röplabda Akadémia NBII 3-0 (25-8, 25-17, 25-15)

Vezették: Nagy Lajos Zoltán és Mezőffy Zsolt Tibor

Fino Kaposvár SE: Szabó Bence, Kiss Máté, Kulcsár Adrián, Kalmár Ákos, Csordás Barnabás, Ozsváth András. Cserék: Horváth Kristóf, Szabó Barna Frigyes, Pusztai Olivér, Tóth Máté, Jámbor Dávid. Vezetőedző: Nagy József

DSE Röplabda Akadémia NB II: Ambrus Bence, Kecskeméti Bálint Olivér, Tamási Dávid Marcell, Amdegha Ádám, Dulcz Bende Levente, Quintz Tamás, Sümegi Kristóf András (liberó). Cserék: Juhász Barnabás, Pukánszky Bálint. Vezetőedző: Bartal Gergely, Edző Kovács Zsolt

 

 

 

Vissza