news-hero
Felnőtt

A negyedik felvonás következik

A férfi röplabda Extraliga rájátszásában Kecskeméten aratott 3:2-es győzelmünknek köszönhetően harcoltuk ki a párharc folytatását.

Tomanóczy Tibor vezetőedzőnket idézve: „A csapat minden játékosa nagyszerűen játszott, mindenkire büszke vagyok! Csapatunk játékosai egy pillanatra sem adták fel a küzdelmet, mellyel bebizonyították, hogy igazi sportemberek!” Pont erre, és még egy kicsivel többre lesz szükségünk csütörtökön este 19 órától, amikor a Kecskemét gárdáját fogadjuk az Extraliga rájátszásában. Már az bravúr, hogy ki tudtuk harcolni a negyedik meccset a valamely csapat harmadik sikeréig tartó párharcban, hiszen a KRC a párosítás abszolút favoritja. Ez persze most is így van, hiszen Nagy József csapata 2:1-es összesítéssel egy meccses előnyben van, de számunkra nagyon jó érzés az, hogy a Kecskemét nem tudta söpréssel lezárni a helyosztót. Mi dönthet csütörtökön este, hiszen a két vezetőedzőnek alaposan volt ideje a három meccs alatt feltérképeznie ellenfele erősségeit és gyengéit? Mi dönthet, hiszen mindkét oldalon van, vannak olyan játékosok – többségében a Kecskemétnél -, akik akár egy személyben is el tudnak dönteni meccseket? A hazai pálya jelenthet-e előnyt, hiszen mi ebben a kiírásban Dunaújvárosban nem tudtunk mérkőzést nyerni? A találkozó a fejekben dőlhet el? Vagy az dönt majd, hogy melyik csapat bírja el jobban a győzelmi kényszer terhét? Tudom, a kérdéseket sorolhatnám még, de minderre a pályán a fiúktól kapjuk majd meg a válaszokat. Ami biztos, nagyon izgalmas meccsre van kilátás, melyre várjuk a Dunaújváros Sportcsarnokba a szurkolóinkat, akik támogatására most is szükségünk lesz!

 

A Férfi Extraliga 5-8. párharcának menetrendje (a párharc valamely fél harmadik győzelméig tart):

  1. április 12. kedd 19:00 Kecskeméti RC – DKSE 3:2

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok Kecskemét

  1. április 15. péntek 19:00 DKSE – Kecskeméti RC 1:3

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

  1. április 17. vasárnap 18:00 Kecskeméti RC – DKSE 2:3

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok Kecskemét

  1. április 21. csütörtök 19:00 DKSE – Kecskeméti RC

Helyszín: Dunaújváros Sportcsarnok

  1. április 24. vasárnap (amennyiben szükséges) 18:00 Kecskeméti RC – DKSE

Helyszín: Messzi István Sportcsarnok Kecskemét

Vissza