news-hero
Felnőtt

A Szeged győzelmével megerősítette a helyét a középmezőnyben

A kilencedik helyezett Vidux-Szegedi RSE csapatának győzelmét csupán egy szettben tudtuk megnehezíteni.

A Szeged elleni hazai mérkőzéssel folytatódott felnőtt röplabdázóink számára az NBI Extraliga sorozat. A vendégek számítottak a találkozó esélyesének, melyet a tabellán elfoglalt helyezésük – kilencedik hely -, és a megszerzett pontok – 18 pont – alapján mondhattunk ki.

Farkas szerezte az első pontunkat, de addigra a vendégek már hármat gyűjtöttek be (1-3). A Szeged tovább folytatta ponterős játékát, így gyorsan ki kellett kérnünk az első időnket (3-9), mely siekres volt, hiszen három pontot faragtunk a hátrányunkból (6-9). Itt azonban leblokkoltunk, és Pozzobon vezérletével ismét jelentős előnyt harcolt ki a Vidux (7-17). A nagy előnyt magabiztosan őrző vendégek a szettet végül 13 pontos különbséggel megnyerték (12-25).

A második szettre megérkeztünk a meccsbe, hiszen az elején jól tartottuk a lépést Kasnyik Bencéékkel (7-7). A ritmust 8-8-ig tudtuk tartani ellenfelünkkel, itt azonban megtorpantunk, és megint futhattunk a Szeged után (8-11). Közben sajnos nyitást rontottunk, melyet követően Tomanóczy Tibor azonnal kikérte az első idejét (9-13). Következő négy pontunkat remek sáncmunkánknak, majd Béres ász nyitásának köszönhettük (13-14), melyekkel visszajöttünk a meccsbe, ráadásul 17-nél utolértük a Szegedet (17-17). Béres ráadásul vezetéshez juttatta csapatunkat (18-17), ezzel izgalmas lett a végjáték. Vadász Krisztián keze sült el kétszer is a hajrában (22-22), sajnos azonban a végét a Szeged bírta jobban (23-25).

A szoros második szett után a Szeged került előnybe (4-7), akik Kasnyik vezérletével tovább növelték előnyüket (5-11). A játék képe sajnos inkább az első, mint a második szetthez hasonlított, vagyis megragadtunk egy állásban, míg a Szeged sorra szerezte pontjait (6-15). 8-18-as állásnál 10 pontossá vált a hátrányunk, amely azt jelezte előre, hogy a végjáték nem lesz izgalmas. Ez be is igazolódott (10-25), így a Szeged megérdemelten győzött le 3-0-ra bennünket.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Ha a meccsből a pozitívumot szeretném kiemelni, az a második szett volt. Ahhoz, hogy a rájátszásban a 9-12. helyen eredményt tudjunk elérni, az első és a harmadik szettben sokkal többet kell nyújtanunk. Cserejátékosainktól sokkal több kell, hiszen nekik nem elvenni, hanem hozzátenni kell a játékhoz.

DKSE – Vidux-Szegedi RSE 0-3 (12-25, 23-25, 10-25)

Vezették: dr Árpás Krisztina és Filibér Tamás Sándor

DKSE: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Makó József Gábor, Kisházi Valentin, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk László (libero). Cserék: Cserép Tamás, Peredi Zoltán, Papp Tamás Kristóf. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző: Engyel László

Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd Pál, Bodnár Lajos, Kasnyik Bence, Trindade da Rocha Gabriel, Durigon Pozzobon Davi Luiz, Csányi Dániel, Polyák Péter Ábel (libero). Cserék: Pintér Barnabás, Honti Szilárd, Sarnyai Ákos, Kiss Gábor Tamás, Demcsák Balázs, Borsi Levente (libero). Vezetőedző: Berkes Zoltán

 

Vissza