news-hero
Felnőtt

Hozta a hazai pályát a Szeged

A röplabda NBI elődöntőjének első mérkőzését Pozzobon vezérletével nyerte meg a Szeged.

A TFSE elleni remek, 3-0-val behúzott széria után a Vidux-Szegedi RSE várt csapatunkra az NBI-es bajnokság elődöntőjében. A valamely csapat harmadik győzelméig tartó párharcot a kiírásnak megfelelve hazai pályán kezdte a Szeged, amely így a hazai pálya előnyét élvezve vágott bele a mérkőzésbe.

Az első szett elején mintha kóstolgatták volna egymást a csapatok, hiszen fej-fej mellett haladtak. Hol a hazaiaknál, hol nálunk volt az egy pontos vezetés (8-7). Pozzobon volt a legaktívabb a hazaiak közül, aki a megszerzett pontjai mellett rontott nyitásával is észre vettette magát. Ő volt az is, aki két egymást követő pontjának köszönhetően két pontos előnyt harcolt ki (11-9). Ettől kezdve a Szegednél volt az előny, mely egyre nagyobb lett (15-10), ami Tomanóczy Tibor időkéréséhez vezetett. A szett végjátékára sem sikerült csökkentenünk hátrányunkat (20-15), melyet a Vidux könnyedén zárt le (25-18).

Quintana Hechavarria Rajdel indította nagyszerű három ponttal a második szettet (1-3), aki ekkor igazi vezéregyéniséggé vált, hiszen sorra ponttal zárta le támadásainkat (5-9). A kilenc megszerzett pontunkból hatot szerzett, mellette Pavliuk Vladyslav és Laczi Dominik volt eredményes. Az előnyünk azonban lassan elfogyott, így11-nél utolért bennünket a hazai csapat (11-11). A folytatásban a hibáinkból élt a Szeged, hiszen hiába szereztünk egy pontot, azt rontott nyitással vissza is ajándékoztuk (14-14). Ebből azonban sikerült kilábalnunk, majd Pavliuk ponterős játékának köszönhetően visszavettük az előnyünket (17-20). Ezt Pozzobon reagálta le gyorsan, aki majdnem egyenlített (20-21), de még időben megakadályoztuk ebben (21-23). A legvége így sem múlt el izgalom nélkül, melyet Pavliuk pontjával zártunk le (23-25).

Fordulás után a Szeged volt a kezdeményezőbb (6-4), de mindent megtettünk azért, hogy szoros maradjon a játék (9-8). Felváltva születtek a pontok (12-10), majd megint Pozzobon volt ponterős (14-10). Vezetőedzőnk ekkor megpróbálta rendezni a sorokat, de a Szeged ritmusát az időkéréssel nem tudta megzavarni (17-10). A meggyőző előny birtokában Kasnyikék magabiztosan játszottak, talán túlmagabiztosan is, hiszen remek hajrával közelebb kerültünk hozzájuk (23-21). A végére azonban ismét jött Pozzobon, aki lezárta ezt a felvonást (25-21).

A negyedik szett eleje megint a miénk volt (2-5), mely előnyünket megpróbáltuk megtartani, de sajnos nem sikerült, és fordított a Szeged (6-5). Ettől kezdve a hazaik irányítottak, kézben tartva előnyüket (12-11). Tomanóczy Tibor forgatta csapatunkat, így egyre többen kaptak játéklehetőséget, közben Pozzobon folytatta ponterős játékát (18-13). A Vidux előnye tovább nőtt, így nagyon közel kerültek a meccs megnyeréséhez is (20-14). Hosszú hajrát nyitottunk, mellyel nyitottá tettük a végjátékot (24-23), melynek túlóra lett a vége (24-24). Abban megint Pozzobonnal volt jobb az ellenfél, így végül a Szegedé lett az első mérkőzés (26-24).

Vidux-Szegedi RSE – DKSE 3-1 (25-18, 23-25, 25-21, 26-24)

Vezették: Nagy Zsombor és Szabó Péter

Vidux-Szegedi RSE: Piti Richárd Pál, Kasnyik Bence, Dileo Tomas, Honti Szilárd, Durion Pozzobon Davi Luiz, Csányi Dániel, Borsi Levente (liberó). Cserék: Bodnár Lajos, Szepesi Máté, Fitor Patrik, Sarnyai Ákos, Kiss Gábor Tamás, Demcsák Balázs, Polyák Péter (liberó). Vezetőedző: Fésüs Erzsébet

DKSE: Tóth Kristóf, Pavliuk Vladyslav, Kisházi Valentin, Laczi Dominik, Quintana Hechavarria Rajdel, Winter László Zétény, Béres Mátyás (liberó). Cserék: Velychko Bohdan, Göczi Dániel, Vida Péter, Juhász Barnabás, Pintér Barnabás, Szalai Kristóf, Kuti Márk (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző: Engyel László

,

Az elődöntő eredményei::

2023.04.03. 19.30 Vidux-Szegedi RSE – DKSE 3-1

 

Az elődöntő menetrendje:

2023.04.06. 19.30 DKSE – Vidux-Szegedi RSE

2023.04.11. 19.00 Vidux-Szegedi RSE – DKSE

Amennyiben szükséges:

2023.04.14. 20.00 DKSE – Vidux-Szegedi RSE

2023.04.19. 19.30 Vidux-Szegedi RSE – DKSE

 

Vissza