news-hero
Felnőtt

A TFSE otthon tartotta a pontokat

A röplabda bajnokság első osztályában az alsóházban szereplő csapatok csatáját a fővárosiak nyerték.

A férfi röplabda NBI Extraliga vasárnap esti összecsapására a DKSE gárdája ezúttal a TFSE otthonában lépett pályára. A tabella két sereghajtója játszott egymás ellen, így volt lehetőség arra, hogy hosszú, akár ötszettes meccs is legyen a derbiből. Ez azonban sajnos nem így lett.

Az első pillanattól kezdődően irányította a játékot a hazai csapat, akik miután 7-5-re vezettek, az előnyüket magabiztosan megtartották. Mihucz Csaba javította hibáját a 12. megszerzett hazai pontnál, majd miután Merkler is feliratkozott a pontszerzők közé, a hazaiak faképnél hagytak bennünket (21-10). A szett végjátékának behúzása nem is okozott gondot a TFSE-nek (25-14).

A térfélcserét követően jobban sikerült beleállnunk a meccsbe, hiszen három játékosunk, Béres, Cserép és Farkas is remek pontot szerzett (3-3), és egészen 8-8-ig tartottuk is magunkat. Itt jött el a szett fordulópontja, hiszen ettől kezdve az előny már csak a hazaiaknál volt, akik a szettet végül úgy nyerték meg, hogy a legvégén huszáros hajránkat verték vissza (25-19).

A harmadik szettre úgy tűnt, hogy felvettük a meccs ritmusát, de sajnos ez nem tartott ki, mivel 6-nál egyenlített a TFSE. A folytatásban megint sikerült ritmust váltanunk, ráadásul Juhász pontja után a vezetést is megszereztük (9-10). Az előnyünket a 17. pontig jól őriztük, ekkor azonban elfogyott a puskaporunk. Tóth Kristófék fordítottak, majd Gebhardt pontja után a szettet, ezáltal a meccset is megnyerték (25-22).

TFSE – DKSE 3-0 (25-14, 25-19, 25-22)

Vezették: Varga András és Veress Magdolna Ildikó

TFSE: Gebhardt Norbert, Mihucz Csaba, Fenyő Balázs, Quintz Tamás, Tóth Kristóf, Tóth Máté, Laczi Domink (libero), Cserék: Balázs Bálint, Füzék Zalán, Horváth Bálint, Knobloch Ferenc Bence, Merkler Ábel, Vezetőedző: Nagy Gergely

DKSE: Béres Mátyás, Németh Zoltán, Cserép Tamás, Kisházi Valentin, Juhász Barnabás, Farkas László, Kuti Márk (libero). Cserék: Makó József Gábor, Vadász Krisztián, Peredi Zoltán, Papp Tamás Kristóf. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor, másodedző Engyel László

 

Vissza