news-hero
Felnőtt

A Vegyészhez utazunk szombaton

Az NBI Extraliga 2023.11.04-i játéknapján a DKSE csapata a Vegyész RC Kazincbarcika csapatához utazik.

Nagyon nehéz mérkőzés előtt áll csapatunk, hiszen ahhoz a Vegyész RC Kazincbarcikához utazik, amely alakulat jelenleg a tabella negyedik helyén áll 14 ponttal. Azt, hogy mit szeretnének elérni fiataljaink Vadász Krisztiántól tudhatjuk meg, aki az idén mutatkozott be a legmagasabb osztályban.

Vadász Krisztián: Nagyon jól érzem magam az Extraligás csapatban. Az NBI természetesen teljesen más szintet képvisel, mint például az U20-as, vagy az U17-es bajnokság, hiszen a játék sokkal gyorsabb, melyhez fel kell nőnöm, és sokat kell fejlődnöm. Ami nagyon jó érzés, hogy ebben sokat segítenek csapattársaim, akik akkor is bíztatnak, ha valami nem megy jól. Az első megszerzett Extraligás pontomnak nagyon örültem, de ez számomra egyben meglepő is volt. Ennek oka az volt, hogy az első felnőtt mérkőzésemen túl sokat nem vártam magamtól, így azon is meglepődtem, hogy egyáltalán pályára léphettem. Ráadásul sikerült megszerezni az első pontomat is. Szerencsére azóta több pontot szereztem, és a pontgyűjtést a Kazincbarcika ellen is szeretném folytatni. Véleményem szerint a magfiatalodott Vegyész ellen van esélyünk a szettgyőzelemre és arra, hogy szoros meccset játsszunk. Ehhez az kell, hogy mindenki komolyan tegye a feladatát, odategye magát száz százalékosan.

Vissza