A Vegyészt fogadjuk a Magyar Kupában
2019. november. 18. 18:11
A röplabda Magyar Kupa negyeddöntőjének szerdai játéknapján a Dunaferr SE a Kazincbarcikát fogadja a Dunaújváros Sportcsarnokban.
A Dunaferr SE felnőtt röplabda csapata a bajnoki szereplés után most a Magyar Kupában méretteti meg magát. Az ellenfél pedig Magyarország egyik, ha jelenleg nem a legerősebb csapata, a Vegyész RCK lesz. Az első összecsapásra a Dunaújváros Sportcsarnokban kerül sor szerdán 17 órától, míg a visszavágóra december 18-án kerül sor Kazincbarcikán, a Don Bosco Sportközpontban. A párharc egyértelmű esélyese a Kazincbarcika csapata, amely több lábon áll, már ami a szereplését illeti, hiszen az NBI-es küzdelmek mellett a Magyar Kupában és a Challenge Kupa sorozatban is játszik. A kiváló játékosállománnyal rendelkező Vegyész az NBI-es csoportját veretlenül vezeti – hat meccsből hat győzelem -, míg a Magyar Kupa negyeddöntőjébe a Szegeden át vezetett az útja, akiket oda vissza 3-0-ra győztek le. A Dunaferr is remekül teljesít az idén, hiszen a bajnokságban biztosan áll csoportjának harmadik helyén, míg a Magyar Kupában legutóbb a Szolnokot búcsúztatta, 3-0, és 3-1 arányban. Most azonban a szezon legnehezebb összecsapása vár fiainkra, akiknek már az is bravúr lenne, ha esetleg szettet tudnának nyerni nagynevű ellenfelüktől, hiszen a VRCK az idén a hazai mezőnyben összesen két szettet vesztett el.
Vissza