news-hero
Felnőtt

Alsóházi rangadó következik

A Dunaferr SE röplabda csapata az NBI Bcsoportjában az eddig még szintén pont nélkül álló Szolnokot fogadja.

Pénteken 17 órától igazi erőpróbára kerül sor a Dunaújváros Sportcsarnok röplabda csarnokában, hiszen az idei kiírásban két, eddig még pont nélkül álló csapat találkozik egymással. Pedig nagy valószínűséggel sem a Dunaferr, sem a Szolnok nem így tervezte a bajnokság elejét. Mivel most, ezzel az összecsapással fejeződik be az első kör kijelenthető, hogy kialakulni látszanak az erőviszonyok. Ami nem meglepő, az a Kecskemét és a Kaposvár száz százalékos teljesítménye, ami viszont meglepetést okozott az a Debrecen és a Sümeg tavalyi szezonhoz kifejezetten hatalmas előrelépése. Igaz, itt gyorsan hozzá kell tenni, hogy ez utóbbi két együttes új erősítései kiválóan sikerültek.

De ne feledjük, sem a Dunaferrnek, sem a Szolnoknak nem az a célkitűzése a közeljövőre nézve, hogy kész játékosokat vásároljanak az eredményesség miatt, hanem az, hogy az akadémiákban fejlődő fiatal játékosok közül minél többet be tudjanak építeni az NBI-es csapatba. Ezzel felvállalva azt, hogy amíg ők nem tudják felvenni a felnőttek tempóját, gondolkodását, sebességét, addig bizony becsúsznak a vereségek. Most azonban ki-ki meccs jön a két fiatal gárda között, amely igazi erőpróba lesz mindkét fél számára, hiszen mind a Dunaferr, mind a Szolnok szeretné megszerezni első idei győzelmét, amely a folytatásra nagy lendületet adhat számukra. Ezek alapján izgalmas, kiélezett, a közönség számára kívülről is izgalmas mérkőzés várható, melyen nagy szüksége lesz Tomanóczy Tibor együttesének a szurkolótábor segítségére is.

Vissza