news-hero
Utánpótlás

Aranyéremért játszanak az ifik!

A DSE Röplabda Akadémia ifi csapata a serdülőink után a legfényesebb éremért játszanak az országos döntőben!

Igazán kiemelkedő teljesítményt nyújtanak akadémistáink az utóbbi hetekben, hiszen a serdülők után az országos döntő aranymeccsében most az U19-es csapatunknak szurkolhatunk. Kövessy Balázs vezetőedző csapata a mai napon a Videoton Oktatási Központ csarnokában két mérkőzést játszott, melyeken kiváló teljesítményt nyújtva, két győzelemmel a tarsolyukban lesznek a holnapi fináléban!

A fiúk délelőtt a keresztjáték során a Szolnokkal játszottak. Két simább és egy szoros szettet követően győztek Tóth Kristófék 3:0-ra (25:18, 27:25, 25:19), így rájuk várt az elődöntő, ahol a KESI volt az ellenfél. A Kecskemét ellen minden korosztály presztízs meccset játszik és ez most sem volt másképp. Az elődöntő magas színvonalú, végletekig kiélezett csatát hozott, melyen végül a fizikai és a szellemi megterhelést jobban bíró Kövessy alakulat nyert öt szettet követően 3:2-re, ezzel kiharcolva a döntőbe kerülést.

DSE Röplabda Akadémia – KESI 3:2 (26:24, 19:25, 25:17, 19:25, 15:8)

Fiataljaink ezzel véghezvitték azt a bravúrt, hogy a serdülőket követően (akik mint tudjuk bajnokok lettek) aranyéremért játszanak vasárnap 15 órától. Az ellenfél az a MÁV Előre lesz, akiktől fiaink a nyitónapon nagyon szoros ütközetben vesztették el a meccset 3:2 arányban, így most itt lesz a lehetőség a visszavágásra.

Hajrá DSE!

Vissza