news-hero
Utánpótlás

Az akarattal most sem volt gond

Olykor biztató játékkal, de két vereséggel zárta az U20-es leány bajnokság hétvégi fordulóját a DSE Röplabda Akadémia korosztályos csapata.

Székesfehérváron folytatta a korosztályos bajnokság küzdelmeit a DSE Röplabda Akadémia U20-as leány együttese a mögöttünk hagyott hétvégén. A fordulóban a házigazda MÁV Előre mellett a Közgáz SE volt a mieink ellenfele, vagyis ezúttal sem volt könnyű dolga fiataljainknak. A nyitó találkozón az első és a harmadik szettben sikerült megszorítani a vendéglátókat, de ahogy a simább másodikban, még rendre a hazaiak örülhettek a győzelemnek. A Közgáz elleni meccs lényegesen szorosabb csatát hozott, ám hiába sikerült behúzni az első játszmát, a folytatásra feljavultak az egyetemisták, s végül 3-1-es sikerrel szerezték meg a pontokat.

Gelencsér Balázs: – A Fehérvár elleni mérkőzés első és a harmadik szettje volt értékelhető, ebben a két szettben színvonalas röplabdát játszottunk, több ízben vezettünk is. Azonban a MÁV Előre rutinos csapat, mikor sikerült kiegyenlíteni, vagy meglépni egy-két ponttal az ellenfél megrázta magát és könnyedén egyenlített. Utána ismét próbáltuk ledolgozni a hátrányunkat, azonban ez sok mentális energiát követelt, s a végjátékokban rendre rosszul döntöttünk és hibát vétettünk. A második szettben hat nyitást is elajándékoztunk a Fehérvár csapatának, pedig az az egyik erősségünk, abban a szettben csak kullogtunk az eredmény után. A Közgáz elleni mérkőzés egy igazi ki-ki mérkőzés lett, jó nyitásokkal, támadásokkal és szép védekezéssel játszottunk, így az első szettet megnyugtató arányban hoztuk. Kicsit úgy is érzem így utólag, hogy túlságosan meg is nyugodtunk, s a további szettekben az ellenfél szép lassan ledolgozta mentális előnyünket. A harmadik és negyedik játékrészben már ők vezettek, míg mi csak követni tudtuk őket. Csalódott nem igazán vagyok, mert amit kértem és amit gyakoroltunk, azt hozták a lányok. Fiatal csapat vagyunk, könnyen megbomlunk még fejben. Dolgozunk rajta.

Eredmények, U20-as leány bajnokság II. osztály Nyugat, középszakasz

MÁV Előre kék – DSE Röplabda Akadémia 3-0 (16, 8, 18)
DSE Röplabda Akadémia – Közgáz SC 1-3 (17, -16, -19, -14)

DSE Röplabda Akadémia: Peredi Nóra, Kun-Gerendás Rebeka, Takács Nikolett, Kotaszek Rebeka, Miklovich Laura, Szalai Lili, Erdély Csenge, Herceg Antónia, Csizmadia Maja. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Vissza