Az egészség rendben, utazunk Debrecenbe!
2021. április. 13. 18:04
Holnap este Debrecenben folytatja az Extraliga kvalifikáló kör mérkőzéssorozatát a DKSE röplabda csapata.
Ez a lehető legjobb hír, mely csapatunkról szól! Mint az tudott, a legutóbbi, MÁV Előre elleni mérkőzést Covid megbetegedések és annak gyanúja miatt le kellett mondania csapatunknak, így azt a találkozót 3:0-val a székesfehérváriaknak írták jóvá. Ezt követően azonban játékosaink és a stáb két tesztelésen is túlesett, melyek eredménye alapján kimondhatjuk, két játékosunkon kívül – akiknek ezúton kívánunk mielőbbi gyógyulást – mindenki egészséges, játékra kész.
Ez pedig azt jelenti, hogy a fiúk szerdán este 20 órakor Debrecenben lépnek pályára a már tét nélküli mérkőzésen. Az ugyanis biztossá vált, hogy a Kecskemét, a DEAC, a Kistext és a DKSE a következő szezonban az Extraliga mezőnyében szerepel majd. Ennek ellenére még két nagyon várt forduló van hátra, mely összecsapásokon ismét bizonyíthat csapatunk.
Elsőként a DEAC következik, akikkel szemben van törleszteni valójuk Gebhardt Áronéknak, hiszen tőlük legutóbb hazai pályán szenvedtek 2:3-as vereséget. A találkozó esélyese a hazai gárda, így a mieinknek, bármilyen összeállításban is lépnek pályára, a legjobbjukat kell nyújtaniuk Tóth Gáborékkal szemben.
Tomanóczy Tibor vezetőedző: Nagyon örülök, hogy folytathatjuk a játékot! Az egészségügyi protokollnak megfelelően és játékosaink egészségének védelme érdekében két tesztelést végeztünk el a csapaton és a stábon. Két játékosunk sajnos pozitív tesztet produkált, nekik mielőbbi gyógyulást kívánok, viszont a többiek egészségesek, játékra készek.
Vissza