Az első hazait a Gamma ellen játsszuk
2022. október. 06. 07:10
Szombaton délután 17:30-kor a DKSE röplabda csapata hazai pályán a Gamma együttesét fogadja az NBI második fordulójában.
Az idei szezonban először lép hazai pályán szurkolótábora elé a DKSE röplabda csapata. Tomanóczy Tibor gárdája ebben az évben az NBI-es bajnokságban szerepel, melynek első fordulójában a Dág otthonából sikerült egy pontot hazahoznia. A fiúk ezt követően Veszprémben, a Magyar Kupában játszottak, ahol 3:1-es győzelmüknek köszönhetően jutottak tovább a következő körbe. A sikert követően fiataljaink ezúttal az idei NBI-es szezonban először hazai pályán játszanak szombaton 17:30-tól a Dunaújváros Sportcsarnokban, ahol az ellenfél a Gamma Party.co együttese lesz. Vetélytársunk az előző fordulóban a Szeged ellen veszített 3:0-ra. Érdekes mérkőzésre számíthatunk, hiszen mindkét fél célja a három pont begyűjtése. Erre csak akkor lesz lehetőségünk, ha fiataljaink maximálisan megtesznek mindent a siker elérésének érdekében. Ehhez a szurkolóink segíthetik hozzá őket, akiket ezúttal is nagy szeretettel várunk!
Vissza