news-hero
Felnőtt

Az ötödik Dághoz utazunk szombaton

A Dág elleni meccs legfőbb kérdése az, hogy a DKSE csapatának sikerül-e megszereznie első idegenbeli pontját.

Fiatal csapatunkra újabb kihívás vár, hiszen a jó formában lévő, a bajnokságban az ötödik helyen álló és eddig 13 pontot szerző Dághoz utazik. A találkozó egyértelmű esélyese a hazai gárda, de bízunk abban, hogy Tomanóczy Tibor tanítványai ezúttal is szoros játékot tudnak játszani. Csapatunk egyre jobban felveszi az NBI Extraliga ritmusát, melyet az támaszt alá, hogy legutóbb Szegeden minimális különbséggel szenvedett vereséget úgy, hogy a meccs nagyobb részében mindig náluk volt az előny. A gond az volt, hogy az erő, vagy a koncentráció pont a szettek végére gyengült, melyet kihasznált a Vidux. A soron következő, szombaton 15 órakor kezdődő derbinek az egyik kérdése, hogy Gőczi Dánielék tudtak-e tanulni a legutóbbi meccsből, és ha igen, akkor a tanultakat hogyan fogják tudni alkalmazni a Dág otthonában.

Göczi Dániel: Az eddigi teljesítményemmel nem vagyok megelégedve, hiszen a befejező ütések minőségén sokat kell javulnom. Ugyanez vonatkozik a nyitásaimra és a védekezésben nyújtott teljesítményemre egyaránt. Azt érzem, hogy az előző szezonokhoz képest fejlődtem és a játékom kezd alakulni. Csapatunk legfőbb hiányosságának azt érzem, hogy még nem vagyunk kellően összeszokva. De ez is alakul, jobb a pályán az összetartás, hiszen tudjuk, hogy egy cél felé kell haladnunk. A Szeged elleni meccs ennek jó példája volt, mivel volt tartásunk, és a szettek mindegyikében mi vezettünk. A végjátékok befejezése azonban nem sikerült. Ahhoz, hogy nyerni tudjunk extra koncentrálásra van szükség. A Dág ellen azt várom, hogy szoros, izgalmas meccset játsszunk, és hogy szettet, vagy mérkőzést tudjunk nyerni. Ehhez azonban mindenkinek a legjobbját kell nyújtania.

Vissza