Az U17 II. osztályban játszó csapatunk az 1-4. hely valamelyikéért küzd szombaton
2022. május. 12. 19:05
A Dózsa György Általános Iskola tornatermében fogadják fiaink a gödöllői együttest.
Szombaton délelőtt 10 órakor játssza a bajnokság elődöntőjét a II. osztályban szereplő U17-es II-es csapatunk. A fiúk edzőjét, Szabó Pétert kérdeztük az eddigi időszakról, és természetesen a négyes döntőről :
Szépen kezdtük a szezont, az alapszakaszt a 3.helyen zártuk. A középszakaszban voltak hullámvölgyeink, nem is kevés, de végül ki tudtuk magunknak harcolni a 4.helyet. Rengeteg energiát és időt fektettünk bele az eddigi szezonba. A Gödöllő csapatával fogunk megmérkőzni a döntőbe jutásért, míg a másik elődöntőt a Szeged és a Lőrincz 2000 csapata játssza. Nagyjából mind a négy csapat egy szinten röplabdázik, mindenkinek megvan az esélye, hogy elhódítása a trófeát. A hazai pálya remélem mellénk áll majd, ami inkább segíteni fog nekünk, nem pedig nyomásként helyezkedik majd ránk. Bízom a játékosaimban és tudom, hogy képesek leszünk győzni!
Lampert Ádám:
Buzek László U17 OSB II. osztály 1-4. helyért
10:00 DSE Röplabda Akadémia – Gödöllői RC
Helyszín: Dózsa György Általános Iskola Dunaújváros
Vissza