news-hero
Utánpótlás

Bajnokok az ifik!

Rendkívül magas színvonalú játékot mutatva nyerték meg a bajnoki döntőt a DSE Röplabda Akadémia fiataljai!

Az U19-esek aranymeccsét a DSE Röplabda Akadémistái a MÁV Előre alakulatával játszották. Az első szett eleje kissé ritmustalanul kezdődött, a folytatásban azonban beindultak a mieink. Szebbnél szebb, okosabbnál okosabb pontokat hoztak a fiúk a mezőnyben, míg a nyitásaink pontosak, bomba erősek voltak, így megérdemelten hoztuk az első felvonást. Fordulás után olyan játékot mutattak Kövessy Balázs tanítványai, melyet bizony még a legkritikusabb röplabdás szakemberek is csak tenyérdörzsöléssel vettek tudomásul. Extra játék minden szinten, kiváló blokkok, nyitások, nem beszélve a hajrában szerzett, a cserepadot átugró játékosok által visszahúzott, majd abból pontot érő labdánk! Parádé volt ez a javából! A 2:0-ás vezetés birtokában magabiztosan játszottunk a harmadik szettben is, bár ekkor a székesfehérváriak mindent megpróbáltak ellenünk. A szett hajrájában azonban megint előjött a maximális fegyelem, erőnlét és ezzel együtt a győzni akarás, amely eredménye a mérkőzés megnyerése volt! A 3.0-ás siker egyben azt jelentette, hogy a mieink aranyérmet nyertek, melyhez szívből gratulálunk!

A döntő végeredménye:

DSE Röplabda Akadémia – MÁV Előre 3:0 (25:16, 25:16, 25:20)

DSE Röplabda Akadémia: Gőczi Dániel, Szalai Kristóf József, Tamási Dávid Marcell, Herceg Kristóf, Kisházi Valentin, Pász Olivér, Tóth Kristóf, Béres Mátyás, Vida Péter, Dulcz Bende Levente, Kecskeméti Bálint Olivér, Winter László Zétény, Sümegi Kristóf András, Tömöri László. Vezetőedző: Kövessy Balázs, másodedző Tomanóczy Tibor, masszőr Malácsik Jenő

Vissza