Becsülettel helyt kell állni!
2019. március. 16. 17:03
A Dunaferr SE első osztályú csapata az NBI-es Liga alapszakaszának utolsó előtti játéknapján a listavezető Sümeg otthonában lép pályára.
Bár a legutóbbi NBI-es fordulóban hazai pályán szenvedett vereséget a Dunaferr a Szolnok ellen (1-3), ezen a csapatnak a zsúfolt hétvégi program miatt gondolkodni nem sok ideje volt. A fiatalok ugyanis szombaton Szolnokon léptek pályára az U21-es bajnokságban, ahol kiváló összpontosítással nyerték meg csoportjukat úgy, hogy a hazaiak mellett a Győr együttesét fektették két vállra, mindkét meccset 3-0-al abszolválva.
A találkozók után azonban máris buszra szálltak, hogy elinduljanak a Szolnoktól közel 280 kilométer távolságra lévő Sümegre, a vasárnap délután 16 órai Liga mérkőzés helyszínére. Ha ehhez hozzászámoljuk a Dunaújváros-Szolnok távolságot is, akkor összességében szombaton közel 420 kilométert buszoztak a fiúk, amely nem csekély távolság. Ezt azért fontos kiemelni, hiszen a meccsek, valamint az utazás fáradalmai miatt nem lehet tudni, hogy milyen erőállapotban lépnek pályára a listavezető otthonában. A találkozó esélyese nem a Dunaferr, de bízzunk abban, hogy Tomanóczy Tibor tanítványai presztízs mérkőzésként tekintenek a találkozóra, így nem fognak felemelt kézzel pályára lépni. Egy esetleges pontszerzés a jelenlegi erőállapot miatt nagyszerű, míg a győzelem bravúros lenne. Azonban ne feledjük, hogy ez is motiválhatja fiatal csapatunkat, amennyiben vissza szeretnék szerezni a csütörtökön elvesztett harmadik helyezésüket a bajnoki tabellán. Ennek a rájátszásban lesz ugyanis jelentős szerepe, hiszen a helyezések döntik majd el a további párosításokat.
Vissza