news-hero
Utánpótlás

Becsülettel küzdöttek

A hozzáállásra ezúttal sem lehetett panasz, de a Veszprém és a Kaposvár is legyőzte a DSE Röplabda Akadémia U20-as leány együttesét a korosztályos bajnokság újabb fordulójában.

Kaposváron folytatta a másodosztály Nyugati csoportjának középszakaszát a DSE Röplabda Akadémia U20-as leány együttese a mögöttünk hagyott hétvégén. A vasárnapi fordulóban második Veszprém és a negyedik Kaposvár voltak a mieink ellenfelei, s bár fiataljaink becsülettel küzdöttek, ezúttal nem tudták megnehezíteni vetélytársaik dolgát, így a veszprémiek és a kaposváriak is 3-0-s sikerrel szerezték meg a bajnoki pontokat.

A vereségek ellenére sem volt azonban elégedetlen játékosai teljesítményével Gelencsér Balázs vezetőedző a fordulót követően.

– Ezen a fordulón kiütközött a tudásbeli különbség, mert küzdöttünk ugyan, de nem tudtuk felvenni a versenyt a Veszprémmel és a Kaposvárral. Újoncként vagyunk ebben az osztályban, itt a verhető ellenfelek is ugyanolyan erősek mint mi vagyunk, a többség meg jóval erősebb játéktudással rendelkezik. Szégyenkezni ezzel együtt sincs okunk, amit tudtunk megtettük. A Veszprém ellen is volt, hogy húsz pont fölé tudtunk menni, illetve a Kaposvár ellen is volt jó szettünk. Ebből kell dolgozni és erőt meríteni a következő fordulók kihívásaihoz.

Eredmények, leány II. osztály, Nyugat középszakasz

VECS Kék – DSE Röplabda Akadémia 3-0 (11, 25, 9)
DSE Röplabda Akadémia – KASI U20 0-3 (-5, 15, 4)

DSE Röplabda Akadémia: Peredi Nóra, Takács Nikolett, Kifut Ágota, Miklovich Laura, Szalai Lili, Erdély Csenge, Kriski Lili, Pécsi Gabriella, Kotaszek Rebeka, Hemző Heléna, Herceg Antónia. Vezetőedző: Gelencsér Balázs.

Vissza