news-hero
Felnőtt

Bravúrra lesz szükség Győrben

A Dunaferr SE röplabda csapatának Győrben kell kiharcolni azt, hogy a rájátszás során még egyszer lehetősége legyen Dunaújvárosba visszahoznia a SZESE-t.

Dunaújvárosi részről hatalmas csalódás volt a pénteki első NBI Liga rájátszás mérkőzés a Dunaferr és a SZESE Győr csapatai között, hiszen a mieink 3-2-es vereséget szenvedtek. Ezzel a valamely csapat két győzelméig tartó párharcban Tomanóczy Tibor fiataljai triplán is hátrányba kerültek, hiszen elvesztették a hazai pálya előnyét, a meccset, és ráadásul most idegenben kell kiharcolniuk azt, hogy ne ők legyenek a párharc vesztesei. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapáson az esélyek a vendéglátók mellett szólnak, akik a lélektani előnyüket, és a Dunaferr győzelmi kényszerét szeretnék kihasználni. Nehéz megmondani, hogy a dunaújvárosi fiataloktól mi kell ahhoz, hogy folytatódjon a csata, hiszen az első ütközetben számos hibát ejtettek.

A játék nagyon hullámzó volt, és az egyéni teljesítmények is elmaradtak a szokásostól. Ráadásul még mindig nem áll a csapat rendelkezésére az egyetlen felnőtt játékos, Hatvany Zsolt. A feladat azonban adott, győzni kell! Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy mit sem ér az egész éves munka, ha a Győr megy tovább 2-0-al, hiszen akkor ott fog lebegni a fejek fölött a kard, amely akár az NBI-ből való kiesést jelentheti. Ezt pedig biztosan nem akarja egyik fiunk sem.

Vissza