news-hero
Utánpótlás

Büszkék vagyunk fiainkra!

Büszkék lehetünk U19-es fiú csapatunkra, és az első forduló után elért helyünkre, hiszen az utolsó fordulót leszámítva konkrétan az egy osztállyal lejjebb játszó U17-es garnitúra játszotta ezt a bajnokságot is.

Hogy ez miért lehetséges ? Nagyon egyszerű a válasz. Az év elején megfiatalodott extraligás felnőtt csapat gerincét a junior és az ifjúsági csapat adja, idegenlégiósok nélkül. Ezért az első három fordulóban az U19-es korosztály oszlopos tagjaira nem számíthattunk, így esett szó arról, hogy a U17-es garnitúra játszotta le ezeket. Természetesen maximálisan helyt állt a fiatalabb alakulat is, hiszen az első 4 mérkőzést követően még a veretlenségét is meg tudta őrizni a csapat. Majd jött a harmadik forduló Szolnokon, ahol a jóval erősebb Szolnok és a Kecskemét csapataival mérkőztek meg a játékosok, de a meglepetés sajnos el maradt, így nem borult a papírforma.

Az utolsó fordulóban a TFSE és a Pénzügyőr csapatai vártak a dunaújvárosi röplabdásokra, akik először a szezonban komplett kerettel tudtak kiállni a hazai rendezésű fordulón. Természetesen kisebb nagyobb hullámvölgyek után mindkettő mérkőzésről győztesként tudtunk lejönni a pályáról. 

Kövessy Balázs vezetőedző: Nem egyszerű összeegyeztetni a sok sok utánpótlás fordulót a felnőtt bajnokság mérkőzéseivel, viszont az eredményeink azt mutatják, hogy tökéletes szinten megy nálunk az utánpótlás nevelés. Játékosaink rengeteget játszanak, erősödnek, nem csak ebben a korosztályban, hanem az egész Akadémián. Azt gondolom, hogy aki fiatal röplabdás és szeretne a játéklehetőség mellet fejlődni mind emberileg mind sportolóként, az jó helyen van nálunk. Összességében büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak az edzője lehetek. Gratulálok az egész éves teljesítményhez minden játékosnak.

A junior korosztályhoz hasonlóan itt is kiemelek két játékost, Kecskeméti Bálintot és Sümegi Kristófot, akik meghatározó játékosaink ebben a szezonban.

 

Vissza