news-hero
Utánpótlás

Buzek László U17 I. Osztály

Az U17 fiúcsapatainak első fordulója került megrendezésre 2022.10.02-án a dági Oszuska Miklós sportcsarnokban.

A fordulóra a DSE csapatán kívül a DÁG, és az ÉDRA-MÁV Előre csapatai érkeztek. A dunaújvárosi fiainknak nehéz dolguk volt az ellenfeleket tekintve, azonban igyekeztek előre tekinteni és nem az ellenfelekkel foglalkozni.

Eredmények:

DSE – ÉDRA-MÁV Előre    3:2

DSE – DÁG    3:1

Gelencsér Balázs edző: A tavalyihoz képest sok új játékossal kezdtük a szezont. Az alapozásunkat megfelelőnek értékelem, felkészülési tornán is részt vettünk. Nagyon érződött, hogy „ismerkedett” egymással a játékos és edző egyaránt. Sok mindenen kellett és továbbra is kell változtatnunk a játékunkon. Ehhez a lehetőségek adottak. Úgy jöttünk el otthonról, hogy megteszünk mindent, aztán majd meglátjuk, ez mire lesz elég. Az első meccsen a fehérvár ellen  nagyon idegesen és kapkodva játszottunk, ez meg is látszott az eredményen. Azonban sikerült átlendülnünk a negatív tényezőkön és csapatként dolgozva szép lassan felálltunk a 2-0-ás hátrányból. Nem ideális így kezdeni egy fordulót azonban lehet pozitív hozadéka, hiszen az ilyen szituációkban ismeri meg az ember saját magát, hogy mire is képes, ha akar, ha együtt akar. A többi csak maszlag. Bármely csapatnak becsületére válik, ha 0-2-ről fel tud állni és győzni tud. Ez borzasztóan sok mentális energiát igényel. A második mérkőzésünk a hazai csapattal folytatódott. Az első szettben alaposan megleptek minket, felocsúdni sem volt időnk. Kértem a játékosaimat ahol csak lehet, amennyire a szabályok engedik, lassítsák a játékot. Szép lassan átvettük az irányítást, mind mezőnyben, mind a hálónál, illetve a nyitásoknál is mi domináltunk. Fegyelmezett és szép győzelmet arattunk. Gratulálok a csapatomnak!

Csapattagok: Peredi Zoltán, Cserép Tamás, Makó József, Pász Olivér, Vadász Krisztián, Németh Zoltán, Badacsonyi Ákos, Téglás Csaba, Lampert Ádám, Csepcsényi Máté, Szalai Kristóf, Papp Tamás

 

Vissza