news-hero
Felnőtt

Családokat, osztályközösségeket is várunk vasárnap!

Igazi családi, közösségi rendezvényre várunk mindenkit a vasárnap 13 órakor, a Dunaújváros Sportcsarnokban kezdődő DKSE – MEAFC-Miskolc mérkőzésre!

Az idei év utolsó hazai NBI-es mérkőzésére kerül sor vasárnap 13 órától a Dunaújváros Sportcsarnokban, ahol a DKSE a jelenlegi listavezető MEAFC-Miskolc együttesét fogadja.

Tomanóczy Tibor vezetőedző: Ahhoz, hogy a Miskolc ellen sikert érjünk el a Dág elleni meccshez képest sok mindenben javulnunk kell. A legfontosabb, hogy fegyelmezettebben, taktikusabban játsszunk. A csapat minden tagjának el kell fogadnia azokat az utasításokat, amiket az edzéseken, valamint az öltözőben megbeszélünk. Ha azokat betartjuk, és azt a szintet tudjuk hozni, amire képesek vagyunk, akkor jó mérkőzést játszhatunk a listavezető ellen. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy bár idegenben 3:2-re nyerni tudtuk ellenük, a jelenlegi MEAFC nem egyezik meg az akkorival, hiszen új játékosokat igazoltak. Jóval erősebb lett így a keretük, hiszen a Kazincbarcikából érkezett hozzájuk Árva Milán, és a rutinos Kovács Zoltán is felépült. Velük együtt a Miskolc nagyon stabil csapatot alkot. Ahhoz, hogy meg tudjuk szorítani ellenfelünket nagyon toppon kell lennünk, össze kell tudjuk rendezni a játékunkat, emellett mindenkinek tudása maximumát kell nyújtania.

A sikerhez külső segítségre, vagyis szurkolóink támogatására is szükségünk van, hiszen az ő lendületük, hangos buzdításuk plusz energiát adhat fiataljaink számára. Vasárnap 13 órára várunk minden sportszeretőt, családokat, iskolai közösségeket, baráti társaságokat az idei év utolsó hazai mérkőzésére! Segítsük együtt győzelemhez csapatunkat!

Plusz meglepetések!

A mérkőzés végén mindenkit várunk a játéktéren, akik kedvenc játékosukkal, vagy akár a teljes csapattal szeretnének közös fotón szerepelni. Emellett annak az osztályközösségnek, amelyik teljes osztálylétszámmal, vagy a legnagyobb létszámmal szurkol nekünk vasárnap, 2023 januárjában három óriás pizzával lepjük meg! A leghangosabb szurkolótábort is jutalmazzuk, akik karácsony és szilveszter közeledtével egy finom üveg pezsgőt bonthatnak majd ki saját maguk, és a DKSE egészségére! Várunk mindenkit, hiszen csapatunk mindig számított, és számíthatott is szurkolói támogatására!

Megható, ünnepélyes pillanatok is lesznek a találkozón. A Magyar Röplabda Szövetség elnöksége megválasztotta az év legjobbjait a 2022-es év tekintetében. Az MRSZ döntése értelmében az idei díjak átadására a DKSE – MEAFC-Miskolc mérkőzés előtt kerül sor, ahol a szövetség elnöke, Ludvig Zsolt személyesen adja át a díjat, díjakat.

 

Vissza