news-hero
Utánpótlás

Csodálatos második hely!

Az Országos Mini Bajnokság második fordulójának a fővárosi Pénzügyőr SE adott otthon, melyen a DSE Röplabda Akadémia U13- as fiai az előkelő második helyen végeztek.

Dolmán Viktor edző: Látni kell, hogy reálisan hol tartunk. A csapat nagy része még mindig csak U11 es korosztályú. Ennek ellenére mi sosem megyünk fel a pályára feltartott kézzel. Sőt! Igen szoros mérkőzéseket tudunk vívni az első osztályú bajnokság legjobb csapataival is. A munka meghozta gyümölcsét, hiszen gyönyörű győzelmet arattunk a Fehérvár ellen. Én a munkában hiszek. Ennek megfelelően heti ötször két órát edzünk. Ezek a gyerekek egyszerre három korosztályban versenyeznek. Az idei célunk mindenképpen a tisztes helytállás, de a sikerélmény is fontos ebben a korban. Hosszú távra tervezek előre ezzel a csapattal. Azt gondolom, hogy 2 éven belül a végelszámolásnál ismételten ott leszünk a dobogós helyek valamelyikén.

Csapattagok: Téglás Péter, Végső Hunor, Andonov Aleksandar, Álland Tamás, Gyarmati-Tóth Martin, Ádám Robinzon Teodor, Kaszás Ármin, Takács-Mittág Milán Bence, Németh Barna, Csicskovics Márton. Edző: Dolmán Viktor

Különdíj: Végső Hunor

Vissza