news-hero
Utánpótlás

Csoportgyőztes fiatalok!

A DSE Röplabda Akadémia U15-ös 1-es csapata az Országos Gyermek Bajnokság dunaújvárosi fordulójában mindkét mérkőzésén szép győzelmet aratott.

A DSE Röplabda Akadémia U15-ös 1-es csapata ma az OGYB újabb fordulójában a PTE-PEAC és a Student Comfort Sport Kft csapatai ellen lépett pályára. Mivel ezt a forduló mi rendeztük, ezért a fiaink hazai pályán mutathatták meg tudásukat. Ráadásul kiválóan kezdtek Béres Mátyásék, akik a Pécs ellen kezdték meg a napot, hiszen azonnal kézbe vették a meccs irányítását. Az első szettet 19 perc alatt nyerték meg 25-19-re, majd a másodikat még ennél is magabiztosabban, 15 perc alatt 25-12-re. Az utolsó felvonásban mindenki szerepet kapott, akik szintén jó játékkal járultak hozzá a sikerhez (25-22), ezzel együtt a 3-0-ás győzelemhez.

Egy rövid pihenőt követően a második meccsen a Student Comfort Sport Kft ellen kellett ismét felpörögni. Vagyis kellett volna, hiszen a szünet nem tett jót Matyiák Zsoltéknak. Nem jöttek úgy a pontok, mint ahogyan az elvárható lett volna, de így is, szoros végjáték után megnyerték a szettet (25-23). A következő két játékban azonban már minden rendben ment, hiszen azokat 25-17-re, illetve 25-15-re nyerték a névnapját ünneplő Kövessy Balázs tanítványok. Összességében elmondható, hogy a fiúk ezzel a két győzelemmel elvégezték feladatukat, hiszen csoportelsőként zárták a fordulót.

Eredmények:

DSE Röplabda Akadémia U15 1 – PTE-PEAC 3-0 (25-19, 25-12, 25-22)

DSE Röplabda Akadémia U15 1 – Student Comfort Sport Kft 3-0 (25-23, 25-17, 25-15)

DSE Röplabda Akadémia U15 1 csapata: Béres Mátyás, Matyiák Zsolt, Bekker Kristóf Attila, Kuti Márk László, Herceg Kristóf, Szilágyi András, Vicsik Szabolcs, Tasnádi Kristóf, Györkönyi Márk, Váradi Jusztin Benjámin, Tóth Bence, Mező Bence. Vezetőedző: Kövessy Balázs

Vissza