news-hero
Felnőtt

Dágra utazik a DKSE

Húsvét vasárnap két mérkőzéssel folytatódik az Extraliga kvalifikáló kör. A mieink ezúttal idegenben játszanak.

Félidejénél jár az Extraliga kvalifikáló kör, így kialakulni látszanak az erőviszonyok. Mint az papíron várható volt, az első négy közé várt csapatok jelenleg a tabella első négy helyén is állnak. Jelenleg a Kecskemét nagyon biztosan, minden eddigi mérkőzését megnyerve áll az első helyen. Mögötte a Kistext, a Debrecen, majd a DKSE következik, így ők azok, akik a feljutó helyeken állva várhatóan a dobogón alsó két fokán osztoznak majd meg.

Ezt tudná megerősíteni a csapatunk a Dág elleni idegenbeli ütközetben, mely vasárnap 16 órakor kezdődik. A meccs esélyese a mi csapatunk, amely hazai pályán 3:0 arányban győzte le Zirigh Balázs gárdáját. Amiért azonban nem mehet biztosra Tomanóczy Tibor együttese az a Dág legutóbbi, Kecskemét elleni meccse, melyen jól játszva bizonyította be az egy szettet nyerő dági gárda, hogy mindenki ellen képes lehet a meglepetésre.

Izgalmas meccsre számíthatunk tehát, de bízzunk abban, hogy a fiaink gondolatai csak a találkozó után járnak a locsoláson. Hiszen a legfontosabb a győzelem, hogy azzal tudjanak kellemes húsvétot kívánni szurkolóinak.

 

Vissza