Döntőbe jutás a cél
2023. április. 21. 07:04
2023.04.23-án, vasárnap fél háromtól a Dózsa iskolában sorsdöntő mérkőzések várnak a mini fiainkra, akiknek matematikai esélyük van a döntőbe jutáshoz.
Dolmán Viktor vezetőedző: Ha visszanézek a szezonra, rengeteg érzelem önt el. Minden tekintetben ez egy kicsit más év volt. Ismét csapatot kellett építeni. Szabó Gábor kollégámtól, aki anno az edzőm is volt, kerültek fel sokan a Dózsás tehetség programból. Gábor színvonalas munkáját jelképezi az is, hogy ezeket a szuperminiből (U11) feljövő gyermekeket egyből az első osztályú bajnokság csapatába sikerült beilleszteni. Nyilván szülőnek és gyermeknek is hatalmas a kontraszt az edzések és a mérkőzések száma, tetemes az U11hez képest, de ez az első osztály, a legjobbak között lenni kiváltáság. Ezt a srácok is ezt felfogták még a szezon közben. Sajnos a betegségek hulláma olyan ütemben ért el minket, amit soha edzői pályám során nem tapasztaltam. Gyerekekről beszélünk, ahol néha van egy-két betegség, de volt, hogy 10 embert kellett nélkülözni egy meccs hétvégén. Így csapatot építeni, fokozott nehézséget okozott, nemhogy eredményesen is végezni az adott napon. A srácok 10-11-12 évesek. Sokan mos jöttek fel az alsó tagozatból, így nagy váltás nekik az iskolai részleg is, és iskola után 15 órától már edzés is van minden nap nekik. Összességében nagyon büszke vagyok a srácokra, de tudom, hogy ebben a szezonban több volt a gyermekekben is és bennem is. Ezt szeretnénk kiadni magunkból a hétvégén végre hazai környezetben. Most nagy szüksége lesz a fúknak a buzdításra testileg lelkileg, ahogyan nekem is. Aki megteheti jöjjön el a Dózsa Iskolába vasárnap és 14:30 tól szurkoljon nekünk, mi pedig igyekszünk meghálálni a bizalmat és szurkolást. Színvonalas mérkőzéseket várok a bajnokesélyes Szolnok és a Kaposvár ellen. A labda kerek, bármi megtörténhet, ha szívvel lélekkel oda tesszük magunkat, akkor meglehet az áhított cél!
Vissza