news-hero
Felnőtt

Drámai búcsú a Magyar Kupától

Nagyon közel volt a győzelemhez, ám 2-0-után már nem tudott szettet nyerni, így búcsúzott a Magyar Kupától a Dunaferr SE röplabda csapata.

Miután a párharc első meccsén 3-2-es vereséget szenvedett, a győzelem és a továbbjutás reményében várta a Debrecen elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő hazai visszavágóját ma este hét órától a Dunaferr SE röplabda csapata. Ehhez annyit kellett volna tennie Tomanóczy Tibor tanítványainak, hogy három, vagy négy szettben legyőzik ellenfelüket, de még egy ötszettes siker is hosszabbítást, úgynevezett aranyjátszmát jelentett volna továbbjutásért.

A dunaújvárosi fiatalok azonban nem foglalkoztak azzal, hogy a rutinos vendégek számítottak az esélyesebbnek, elszántan, nagy elánnal vetették magukat a küzdelembe. Az első felvonás óriási csatát hozott, ám a hajrát a Dunaferr bírta jobban, s 26-24-es részsikerrel került előnybe, majd miután a második felvonást már valamivel simábban, 25-21-re megnyerte, így a következő két szettből elég lett volna egyet megnyernie ahhoz, hogy “túlórázás” nélkül bejusson a sorozat legjobb nyolc csapata közé. A Debrecen azonban egy pillanatig sem adta fel, s mivel a rendkívül izgalmas harmadik játszmában ezúttal a vendégek bírták jobban idegekkel a véghajrát, újra teljesen nyílt lett a meccs (24-26).

Főleg úgy, hogy a negyedik szettben állva hagyta fiataljainkat a DEAC, mely fokozatosan növelve előnyét, egy 25-10-re megnyert játszmával kiegyenlített, így a debreceni meccshez hasonlóan ezúttal is öt szettig jutottak a felek. A hatodikig, vagyis az aranyjátszmáig muszáj lett volna behúznia ezt a Dunaferrnek, ám a Debrecen sajnos ma pontosabbnak bizonyult a kiélezett helyzetekben, s mivel a vendégek 15-8-ra megnyerték az ötödik játékot is, így végül kettős győzelemmel jutottak be a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé.

Dunaferr SE – DEAC 2-3 (24, 21, -24, -10, -8)

Dunaferr SE: Balázs, Tomanóczy B., Laczi, Iván G., Csizmadia, Majoros, Hatvany Zs., Iván B., Mihucz, Móró, Sárközi, Mayiák. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

DEAC: Remete, Bakács, Hubicska, Árvai, Pallós, Nagy, Budai, Szikszai, Kiss, Mészáros, Bagics, Tóth A. Vezetőedző: Fodor Antal.

forrás: dunaujvaros.com

https://dunaujvaros.com/hirek/201810/dramai_bucsu_a_magyar_kupatol

Vissza