news-hero
Utánpótlás

DSE Röplabda Akadémia nyári tábor, 2. hét 5. nap

Véget ért akadémiánk nyári táborának második hete. A résztvevő gyerekek a hét utolsó napján is remekül érezték magukat, árulta el Szabó Gábor edző, mikor a mai programról kérdeztük.

– Szuper időnk volt ma, a szél, ami jött szerencsére elfújta azt a nagy forróságot, ám ezzel együtt meleg volt. Nagyon jó hangulatú napon vagyunk túl, reggel megvolt a gyűjtött pontok alapján az ajándékok kiválasztása, volt egy meglepetés vendégünk Tomanóczy Bálint személyében, régi DSE és DKSE-játékos, nagyon örültem, hogy ismét el tudott jönni, s hozott egy-két meglepetés ajándékot, amiből szintén tudtak választani a gyerekek. A bemelegítést követően voltak röplabdás játékok, illetve a kicsit kipróbálhatták a hat a hat elleni játékot, amivel egy új élménnyel lettek gazdagabbak. Lementünk a Szalki-szigetre, s mivel most van a Rockmaraton, meglehetősen aktív volt a részvétel, sokan láthatták a gyerekeket játszani, akik szokhatták, milyen az, ha közönség előtt játszanak. Természetesen a fürdés sem maradhatott el, kihasználtuk ezt a jó időt, utána jöhetett a megérdemelt pizza és a fagyi is. Tartalmas napot töltöttünk el a strandon, illetve az egész hét nagyon jól sikerült, szóval nagyon várjuk a következő hetet is.

Vissza