Dunaferr öröm, szolnoki bánat!
2019. április. 14. 18:04
A Dunaferr SE hatalmas csatában, öt szettes meccsen biztosította be bennmaradását az első osztályban.
Mivel a valamely csapat két győzelméig tartó párharc állása 1-1 volt, ezért nem más, mint az NBI-ben maradás volt a tétje a mai Dunaferr – Szolnok röplabda összecsapásnak. Ez érezhető volt mindkét fél oldaláról, akik feszülten, de koncentráltan álltak bele már a bemelegítésbe is. Ez nem volt véletlen, hiszen ilyen nagy téttel rendelkező párharcot Tomanóczy Tibor tanítványai még soha sem vívtak. Nagyszerűen, három ponttal nyitottunk (3-0), mely előnyt tartani is sikerült (6-3). A folytatásban felváltva estek a pontok, majd remek munkával még kettőt hozzáraktunk (10-5), viszont a vendégek sem hagyták magukat, akik megkezdték a felzárkózást (11-9). Erre viszont a Dunaferrnek volt válasza a kitűnő sáncok után (15-11). Ennél az állásnál azonban beragadtunk, és meglepetésre átvette a vezetést a Szolnok (15-16), melyet hazai időkérés követett. Ekkor azonban ez nem segített (15-19), így kettős csere következett. Ez jól sült el, hiszen közelebb értünk (19-21), de nem eléggé, hiszen a végét Szolnok bírta jobban (20-25). Megint az történt tehát, hogy míg mi az elején vezettünk, a vége nem jött össze. Ezen kellett változtatni a folytatásra nézve, mely megint úgy tűnt, sikerülhet, mivel 3-1-el nyitottunk. Azonban jött két rossz nyitás, két rossz fogadással, ezzel pedig már a Szolnokot juttatta előnyhöz (7-8). Nagy összpontosítással utolértük, aztán meg is előztük a vendégeket először kettő (12-10), majd hat ponttal (16-10). De hogy megint ismételje magát a történelem kezdett elfogyni az előny Szabó Péter nyitásait követően (16-13), viszont a hazai időkérés után megint fordult a kocka (20-13), ami jelentősnek tűnt. Bár ez is elkezdett fogyni (20-16), a végső ütést Tomanóczy Bálint vitte be (25-18), ezzel egyenlítettünk. Jött a harmadik szett, ami viszont szorosan indult (3-3), majd Boának köszönhetően kissé ellépett a Szolnok (5-7). Nyolcnál sikerült utolérni őket, majd kilencnél a vezetés is megvolt (9-8). Leírni is félő volt ekkor, hogy megint mi vettük magunkhoz az előnyt (12-9), viszont bíztunk abban, hogy most a folytatás sikeres lesz. Csizmadia nyitásai ültek, melyek után öt lett a különbség (15-10). Ez sajnos megint kezdett elfogyni egy-egy hiba után (16-14), az összpontosítás azonban meghozta az eredményét, és a húszat mi értük el hamarabb (20-18). Jött a végjáték, mely a Dunaferr sikerét hozta (25-19), ezzel lépéselőnybe kerültünk. A szünet azonban a Szolnoknak jött jobban (1-5), ami azonnali hazai időkéréshez vezetett. Ez úgy tűnt, hogy segített (5-6), hiszen hétnél egyenlített csapatunk (7-7). Sajnos azonban ez sok energiát vett ki a fiúkból, ráadásként Csendes jól centerezett (8-11), vagyis megint futhattunk az eredmény után. És ez a folytatásban is így történt (10-13), melyben nagy része volt a szolnokiak részéről Tamasinak és Boának (12-17). A végjátékra a vendégek érkeztek előnnyel (17-20), melyet megőriztek a legvégéig, így jöhetett a döntő szett (20-25). Azt jól indítottuk el (2-0), viszont az előny hamar elfogyott (2-2), és fordított a Szolnok (2-4). Ötnél sikerült az egyenlítés, majd hatnál nálunk lett az előny (6-5), de csak pillanatokra (6-7). A fordulásnál megint mi vezettünk (8-7), de fordult a kocka (8-9). Nem lehetett sejteni, mi lehet a vége (11-10), még 13-11-nél sem, de végül sikerült nekünk bevinni a döntő ütést (15-11), így biztossá vált, hogy jövőre is az első osztályban indul a Dunaferr!
Dunaferr SE – Szolnoki Röplabda Klub 3-2 (20-25, 25-18, 25-19, 20-25, 15-11)
Vezették: Nagy Lajos Zoltán és Éri Gergely
Dunaferr SE: Tomanóczy B., Iván B., Hatvany, Iván G., Móró, Matyiák, Laczi (liberó). Cserék: Majoros, Balázs, Csizmadia, Tajti, Mihucz, Sárközi (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
Szolnoki Röplabda Klub: Soyvural, Gazsi. Szabó, Boa, Oláh, Csendes, Farkas (liberó). Cserék: Nagy, Tamasi. Vezetőedző: Gulyás Ferenc
Vissza