news-hero
Utánpótlás

Dunszt Ferenc Országos Mini Bajnokság

A Dunszt Ferenc Országos Mini Bajnokság I. Osztályának második alapszakasz fordulóját rendezték hétvégén a Dózsa iskolában, ahol nagyszerűen szerepeltek a fiatal akadémista röplabdázók.

Dolmán Viktor kérdeztük: Őszinte leszek, az egész heti edzésmunka a hozzá állás nem volt pozitív a srácoktól…. Nem sok jóra számítottam a forduló előtti napokban. Szombat reggel az első mérkőzés első pár pontja után megrázták magukat és végre azt láttam amit szerettem volna. A Fehérvár ellen minden szettben tudtunk irányítani külön öröm számomra, hogy 12 embert tudtam pályára küldeni és a harmadik sor is nyerte a harmadik szettet. Következett a bajnok Kecskemét elleni párharc akit az előző fordulóban senki nem tudta megszorítani, sem nemhogy legyőzni. Az első szettben nagyon tiszteltük az ellenfelet, semmilyen ellenállást nem tettünk a pályára. Itt borzasztó ideges voltam, mert tudtam, hogy ennél mi sokkal többek vagyunk. Aztán jött a második szett, a második sor ismét egy vagány, határozott négyes volt, és hatalmas csatában, gyönyörű labdamenetekkel tarkítva játszottunk. Fej-fej mellett haladtunk a Kecskeméttel, a végén higgadtan végrehajtották a srácok a labdameneteket és megnyertük a szettet. Jött a mindent eldöntő szett.

Számunkra már ez is csodás, hiszen nem volt még csapat idén, aki megszorongatta volna őket, de ez nekünk sikerült. Nem volt sima szett a harmadik sem, kevert sorral álltam fel, a pillanatnyi forma alapján döntöttem és bevált nagyon, mivel szoros szettet tudtunk produkálni. A szett derekán 17-17 nél belehibáztunk, az ellenfél is csinált extra pontokat és ez elengedő volt számukra a győzelemhez.

Egyáltalán nem voltam csalódott, sőt nagyon büszke voltam a srácokra, hiszen bebizonyítottuk, hogy nekünk helyünk van az első osztályban a legjobbak között. Négy mérkőzésből hármat tudtunk nyerni, és csak a Kecskeméttől kaptunk ki. Minden gyermekre büszke vagyok, hiszen sokat fejlődtek. Nem állunk meg gyors pihenő után készülünk a november hatodikai fordulóra!

Vissza