news-hero
Utánpótlás

Egy győzelem, egy vereség

A DSE Röplabda Akadémia U15-ös 1-es leány csapata Dunaújvárosban fogadta a Veszprém és a Balatonfüred csapatát.

Az U15 leány röplabda forduló 2019.05.11-én a Dunaújváros Sportcsarnokban került megrendezésre. Az esemény pikantériája volt, hogy a csapat dunaújvárosi és baracsi gyermekekből tevődött össze. A fordulóra a DSE I-es csapatán kívül a Veszprém Volley és az SZBBRA (Balatonfüred) csapatai érkeztek. A forduló nyitó mérkőzésén a hazai csapat a Veszprém gárdája ellen kezdett. Ezt megelőzően, a melegítés alatt azonban a DSE játékosai az ellenfelük láttán kissé megszeppentek, mert a veszprémiek között több, náluk jóval magasabb gyermek is játszott. Ez azonban nem látszott meg az első szettben nyújtott játékban. Csapatunk a játék közepén már 11 pontos előnyre is szert tett, viszont ez a Veszprém játékosait nem hatotta meg, akik lassan, de biztosan elkezdték hátrányukat ledolgozni. Azonban a szett győzelemhez ez már kevésnek bizonyult, hiszen azt a lányaink zárták jobban. A térfélcsere után a Veszprém már higgadtan és következetesen játszott, kihasználva minden lehetőségét az egyenlítésre, illetve a mérkőzés megnyerésére. Ez 3:1 arányban sikerült is nekik. Egy rövidke szünet után a Balatonfüred ellen léptek pályára Gelencsér Balázs tanítványai. A találkozó előtt az edző arra hívta fel játékosainak a figyelmét, hogy kiemelten fontosak lesznek a pontos nyitások, illetve arra kérte csapatát, hogy minden nyert pont után örömmel pacsizzanak, minél lelkesebben játsszanak, ezzel elfeledve az előző mérkőzés kissé enervált stílusát. A DSE játékosai ennek maximálisan eleget tettek, melynek eredménye a sima 3:1-es győzelem lett.

Gelencsér Balázs edző: Ehhez az eredményhez mindenkinek hozzá kellett tenni a saját játékát, így egyéneket nem szeretnék kiemelni. Az azonban külön öröm volt számomra, hogy nyitásokban Pallai Petra, Kulics Petra, a támadásokban Illés Alexandra, a feladásokban Kaiser Dalma, a mezőnymunkában Uitz Nóra jeleskedett. Nagyon büszke vagyok a lányokra, azonban még nagyon sok munka áll előttünk. Külön öröm, hogy minden játékosomnak lehetőséget tudtam biztosítani.

A csapat tagjai: Pallai Petra, Uitz Nóra, Kaiser Dalma, Illés Alexandra, Dolmány Dorina, Novák Melitta, Omsztrider Hanna, Skanda Katrin, Kulics Petra.

Eredmények:

Veszprém – DSE Röplabda Akadémia 3:1

DSE Röplabda Akadémia – SZBBRA 3:1

 

 

 

 

Vissza