Egy győzelem, egy vereség
2022. október. 09. 08:10
A DSE Röplabda Akadémia U20-as leány csapata szépen helyt állt a Veszprém és a Győr csapatai ellen.
Eredmények:
DSE Röplabda Akadémia – VESC Fehér U20 leány 0:3
DSE Röplabda Akadémia – Győri DRC Kék U20 leány 3:2
Helyszín: Gárdonyi Géza Általános Iskola Dunaújváros
Szabó Gábor vezetőedző: A Veszprém csapata elleni 3:0-s vereség elfogadhatónak mondható, hiszen a veszprémiek 3-4 évvel idősebbek voltak nálunk, és ők akár egy osztállyal is játszhatnának feljebb. Partiban voltunk velük, viszont nyitásfogadásban gyengék voltunk. Ezért beragadtunk egy-egy állásba, és hiába voltunk jók a szett közepén, ha az elején lemaradtunk. A második meccset a Győr ellen magunknak tettük nehézzé, bár ezt 3:2-re megnyertük. Jól kezdtük a mérkőzést, majd változtattam a csapat összetételén a második szettben, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon. Itt azonban sajnos leültünk, és szenvedős lett a meccs. De ezzel is meg kell tanulnunk élni, versenyezni, és azt is, hogy fejben is csapatként kell együttműködnünk. Amikor odafigyeltünk, akkor szépen játszottunk. Sok hiba volt, a lányok nagyon fáradtak voltak, de így is megérdemeltük a Győr elleni győzelmet. Amiben sokat kell javulnunk, az a nyitásfogadás minősége.
Vissza