Egy győzelem, egy vereség
2018. november. 24. 17:11
A DSE Röplabda Akadémia U17-es 2-es csapata a Dunaújváros Sportcsarnokban fogadta a Csepel és a DÁG együttesét.
A DSE Röplabda Akadémia U17-es 2-es csapata számára ma két mérkőzés volt előríva, mégis csak egyet kellett lejátszania. Ennek sajnálatos oka az volt, hogy ellenfelei közül csak a DÁG jelent meg teljes létszámban, míg a Csepel nem tudta kiállítani csapatát a szabályoknak megfelelően. Így mind a DSE, mind DUE játék nélkül automatikusan 3-0-ra győzte le a csepelieket. Ezt követően így csak egy mérkőzést kellett megtartani, mégpedig a két szabályszerűen kiálló gárdának, a DSE Röplabda Akadémiának a DÁG KSE elleni meccsét. Ezen a fiúk nagyon oda tették magukat, ennek megfelelően remek kiváló csata alakult ki. Míg az első szettet a hazaiak nyerték szoros játszmában 25-22-re, a folytatásban már a vendégek domináltak, akik 18-25, 16-25, és 19-25-ös játszmákkal nyerték meg a párharcot 1-3-ra.
Kovács Zsolt: A nap első mérkőzése a Csepel -DSE lett volna,de a Csepeliek játékos szerepeltetési hiba miatt nem tudtak kiállni,így azt a mérkőzést 3:0 (75:0) arányban megnyertük. Ennek tükrében 1 mérkőzésünk maradt, a DSE-Dág, ahol az első játszmában még 12 pontos hátrányból (6-16) sikerült fordítanunk (25:22).A második játszmától kezdve sajnos végig a Dág csapata dominált, így sajnos nem tudtunk 2-3 pontnál közelebb zárkózni az ellenfélhez. Így 3:1 arányban maradtunk alul.
DSE Röplabda Akadémia – 2 – DÁG KSE 1-3 (25-22, 18-25, 16-25, 19-25)
Vezették: Mezőffy Zsolt Tibor és Barabás Barnabás Ádám
DSE Röplabda Akadémia – 2: Szilágyi András, Bekker Kristóf Attila, Tóth Bence, Matyiák Zsolt, Tasnádi Kristóf, Juhász Barnabás, Herceg Kristóf, Lombos Gábor, Hoppál Bence, Váradi Jusztin Benjámin, Béres Mátyás, Prapatics Ákos, Simon Richard. Vezetőedző: Kovács Zsolt
DÁG KSE: Bandi Bernát, Czibula Bence, Czobor Ádám, Jánosi Szabolcs, Kollárik Bálint, Kucsinka Gergő, Kucsik Patrik, Soczó Levente, Sztanyó Bertalan, Heller Zsolt, Szabó Márton, Somogyi Barnabás. Vezetőedző: Kiss Kálmán
Vissza