Egy órán belül legyőztük a Pécset!
2020. január. 11. 17:01
Az NB I Liga Alapszakasz II. körében a Dunaferr SE együttese a Pécs otthonában remek játékkal aratott 3-0-s győzelmet!
A PTE-PEAC ellen idegenben kezdte meg szereplését az alapszakasz második körében a Dunaferr SE NBI-es röplabda csapata. Az NBI Liga alapszakaszának II. csoportjában a mai vendéglátókon kívül a MÁV-Előre Bericap, a Sümegi Röplabda Egyesület, a Szolnoki Röplabda Klub és a Vidux Szeged RSE lesznek a mieink ellenfelei. Csapatunk célja ma is a győzelem megszerzése volt, de abban biztosak voltunk, hogy ugyanezt szerette volna elérni a Pécs is. A Dunaferrből több hiányzó is volt, így például Quintz Tamás, akinek centerjátéka eddig meghatározó volt a csapatjáték során. Az első pontokat felváltva szerezték a felek (7-7), majd egy kisebb előnyt a mieink tudtak kiharcolni (7-10). Ez a felállás újabb pontokat hozott csapatunk számára (7-13), amely már jelentős különbséget jelentett. A folytatás kitűnő volt, hiszen már hét ponttal is vezettünk (8-15), mely tízre nőtt (9-19). A végjátékban ellenállhatatlan volt együttesünk, amely az első szettet villámgyorsan, mindössze tizenkilenc perc alatt zárta le (12-25). Fordulás után sem változott a játék képe, hiszen a Dunaferr azonnal magához ragadta a kezdeményezést, és a vezetést is (3-6). A különbséget növelni is sikerült (4-9), így nyugodtan játszhatták játékukat Tomanóczy Tibor tanítványai. Ez pedig további remek pontokban mutatkozott meg, hiszen az előnyünk már hét gólosra dagadt (7-14). Ekkor nagyon elkapták a fonalat a mieink, akiknek 18-nál a tíz pontot sikerült közé tenni (8-18). Nem volt kérdéses a szett végkimenetele sem, melyet végül 12 pontos különbséggel nyert meg csapatunk (13-25). A harmadik játékrész befejezőnek bizonyult, melynek elejét megint jól indítottuk el, hiszen a kiváló nyitások után már 2-6 volt az állás. A játék ritmusát és a koncentrációt sem csökkentette a Dunaferr, ami magával hozta, hogy a két csapat közötti távolság egyre nagyobb lett (5-11). Ekkor érezni lehetett, hogy már nem fogja utolérni a Pécs a mieinket, akik sorra szerezték a szebbnél szebb pontokat (8-16). Ennél az állásnál kissé bennragadtunk (11-16), végül azonban sikerült ebből elmozdulnunk (11-17). A huszadik pontunknál már nyolc volt közte (12-20), vagyis a végjátékot nyugodtan várhattuk. Abban pedig megint hoztuk a kiváló játékunkat, és végül 13-25-re, összesítésben 0-3-ra, kevesebb, mint hatvan perc alatt sikerült legyőznünk a pécsi gárdát.
PTE-PEAC – Dunaferr SE 0-3 (12-25, 13-25, 13-25)
Vezették: Kiss Zoltán Attila és Szabó Zsolt
PTE-PEC: Fischer Máté, Baji Péter Ábrahám, Kecskés Bence, Portik Ádám, Dhari Shubham, Várbíró Benedek, Örkényi András, Pordán Áron, Péter Csaba, Várhalmi Gábor, Kaszás Zoltán (liberó). Vezetőedző: Gyöngyösi Zoltán
Dunaferr SE: Ambrus Bence, Balázs Bálint, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Majoros Balázs, Tajti Olivér, Hatvany Zsolt, Iván Gergő, Mészáros Dömötör, Gebhardt Áron (liberó). Vezetőedző: Tomanóczy Tibor
Vissza