news-hero
Felnőtt

Egyenlő erők csatája következik

A DKSE NBI-es csapata a héten két idegenbeli meccset játszik, melyek közül az elsőt holnap a Szeged ellen vívja.

Nehéz hét elé néz fiatal NBI-es csapatunk, amely a héten kétszer is idegenben lép pályára. Pénteken Miskolcon, ezt megelőzően kedden 19 órától Szegeden játszanak a mieink. Mivel a Vidux gárdája a mieink előtt, a 3. helyen áll a tabellán plusz 1 ponttal, így igazán izgalmas párharc várható.

Azt is mondhatjuk, hogy azonos erőt képvisel a két gárda, főként ha azt nézzük, hogy mindkét fél a 3 lejátszott meccséből 8 szettet nyert. Az egy pontos szegedi előny a holnapi napon behozható lenne, ráadásul újvárosi győzelem esetén a helyezések is megfordulnának, ez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha minden dunaújvárosi, legyen az fiatal, vagy tapasztalt a maximumát hozza.

Vissza