news-hero
Utánpótlás

Elégedettek lehetünk a csapat teljesítményével

Az U15-ös lánycsapatunk a február 17-i fordulóban hazai pályán fogadta a TFSE-Kalocsa és a Közgáz csapatát.

Az első mérkőzés több, mint 2 órás küzdelem volt, amit 3:2 arányban mi nyertünk. A második meccs sima győzelem volt.

Szabóné Vida Andrea vezetőedző: Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, leginkább azzal, hogy végre küzdöttünk, és nehéz szituációkban sem adtuk fel. Azt a Kalocsát sikerült megverni, akitől ősszel nagyon simán 3:0-ra kikaptunk. Ráadásul a felkészülést sok betegség és sérülések is nehezítették. A második mérkőzésen a cseréknek is tudtam játéklehetőséget adni.

Eredmények:

DSE Röplabda Akadémia – TFSE-Kalocsa 3-2

DSE Röplabda Akadémia – Közgáz SC 3-0

DSE Röplabda Akadémia: Herceg Antónia, Peredi Nóra, Krepsz Kata, Kun-Gerendás Rebeka, Simon Emília Hanna, Pécsi Gabriella, Jákovics Miranda, Pádár Lili Zoé, Serák Flóra, Palotás Amanda, Miklovich Laura Anna, Farkas Csilla. Vezetőedző: Szabóné Vida Andrea

Vissza